„Ha” és „de” nélkül – Diakónusszentelést ünnepeltek az erdélyi ferencesek Csíksomlyón

„Ha” és „de” nélkül – Diakónusszentelést ünnepeltek az erdélyi ferencesek Csíksomlyón

Kovács Gergely gyulafehérvári érsek diakónussá szentelte a csíkajnádi származású Csáki Ferenc Fülöp ferences testvért a csíksomlyói kegytemplomban május 21-én.

A szentmise bevezetőjében Urbán Erik, az Erdélyi Ferences Rendtartomány provinciálisa köszöntötte az egybegyűlteket.

Az evangélium felolvasása után szintén a ferencesek elöljárója mutatta be a jelöltet és kérte szerpappá szentelését a főpásztortól az Anyaszentegyház nevében. Az érsek kérdésére, miszerint méltónak találja-e a jelöltet a szerpapi szolgálatra, a ferences provinciális azt válaszolta, hogy a keresztény nép megkérdezése és az illetékesek véleménye alapján méltónak találja a kispapot, hogy Isten és az ő szent népe szolgálatára diakónussá szentelje őt.

Kovács Gergely érsek prédikációjában emlékeztette Fülöp testvért, hogy tavaly októberben letett örökfogadalma által már elkötelezte magát, hogy a kisebb testvérek rendjében, azaz ferencesként a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség vállalásával Jézus életstílusát szeretné követni úgy, ahogyan azt az evangéliumok bemutatják, és ahogyan Assisi Szent Ferenc is tette.

„A szeráfi atya és követői számára az evangélium az elsődleges életszabály, amelyet radikálisan kell követni és megélni.

úgy, ahogyan az evangélium tanúsága szerint Jézus Krisztus tanítja. Vagyis az elöljáródnak és a megyés püspöknek engedelmeskedve Istent és az ő népét akarod szolgálni, mégpedig nőtlenségben, azaz osztatlan szívvel és szegénységben, azaz úgy, hogy kevesebbel, mint Isten, ne érd be. Ő legyen a te igazi és egyetlen gazdagságod” – mondta az egyházmegye főpásztora.

Megjegyezte: mától kezdve Fülöp testvér a ferences rendhez tartozó klerikus lesz, akinek teendői közé tartozik – többek között – Isten igéjének hirdetése, szentbeszédek tartása, keresztelés, a házasságkötés és a temetés szertartásának végzése, illetve további paraliturgikus események vezetése.

A főpásztor Ferenc pápát idézve hozzátette:

Hírdetés

Rámutatott: énközpontúvá vált világunkban az ember lassan kiszorítja az Istent az életéből. „A diakónusok a Lélek által nekünk adott ajándékok – ezt Ferenc pápa mondja –, akik megmutatják, hogy a helyes út éppen ellenkező irányba vezet: az imádsággal szolgálok, a közösségben szolgálok, a szolidaritásban szolgálok. Szolgálom Istent és testvéreimet” – mutatott rá az érsek, aki arra biztatta a felszentelendőt, hogy Krisztus igazi tanítványaként szolgálja a híveket.

A prédikáció után a jelölt kifejezte kérését, hogy a főpásztor szentelje fel őt a szerpapi szolgálatra, majd ígéretet tett, hogy alázatos szeretettel lesz a papi rend segítségére a szent nép szolgálatában, hirdetni fogja a hit szent titkát, azt lelkiismerettel őrzi, szóval és cselekedettel hirdeti az evangélium és az egyházi hagyomány szerint, vállalja a cölibátust, az imádságos lelkületet, a zsolozsma végzését és Krisztust példás élettel követi.

Ezután a szentelő érsek elé térdelve, kezét a kezébe helyezve engedelmességet fogadott neki és a mindenkori főpásztornak.

Az ígéretek kinyilvánítása után a Mindenszentek litániája imádkozása közben a jelölt a teljes önátadás jeleként arccal a földre borult, így kifejezve azt, hogy életét Isten kezébe helyezve vállalja a szolgálatot. A litánia után a főpásztor elé járult, aki a kezét a felszentelendő fejére tette, és csendben imádkozott, majd diakónussá szentelte.

Ezt követően Fülöp testvér a szerpapként viselt stólát magára öltötte, és az érsek elé vonulva Isten igéjének hirdetése jeleként átvette az evangéliumos könyvet.

A főpásztor békeköszöntése után Fülöp testvér már szerpapként szolgált a szentmisén, amely a pápai himnusz eléneklésével zárult.

Fülöp testvér korábban azzal a kéréssel fordult a diakónusszentelésen részt vevő hívekhez, hogy virág vagy bármilyen más ajándék helyett adománnyal támogassák a kárpátaljai ferences testvéreket, akik az orosz–ukrán háború elől menekülőket fogadnak be és látnak el.

Forrás és fotó: Erdélyi Ferences Rendtartomány / Romkat.ro

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »