Gyurta Dániel komoly funkciót kapott

Beválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportolói bizottságába Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszót.

 

A londoni játékokon 200 méteres mellúszásban aranyérmes sportoló mellett Britta Heidemann német vívó, Szeug Min Rju dél-koreai asztaliteniszező, valamint Jelena Iszinbajeva orosz rúdugró került még be a testületbe. Az elnök Angela Ruggiero, az Egyesült Államok női jégkorong-válogatottjának olimpiai bajnok védője.

 

A NOB honlapján olvasható közlemény szerint az olimpián részt vevő versenyzők által beválasztott tagok megbízatása nyolc évre szól, s Gyurtáékat a riói játékok vasárnapi záróünnepségén mutatják be hivatalosan.

 

A NOB tájékoztatása szerint több mint 11 ezer sportolónak volt lehetősége szavazni, közülük 5185-en tették ezt meg, s 1603-an voksoltak Heidemannra, 1544-en Rjura, 1469-en Gyurtára, 1365-en pedig Iszinbajevára. A tagságért 23-an versengtek.

 

„Nem számítottam erre, mert én a versenyzéssel foglalkoztam, ugyanakkor óriási megtiszteltetés, hogy beválasztottak a bizottságba. Meglepő volt, hogy ilyen sokan szavaztak rám, és nagyon jó érzés, hogy a következő nyolc évben NOB-tag leszek, remélem, utána is ott tudok maradni.”

 

– nyilatkozott Gyurta a Magyar Olimpiai Bizottság Facebook-oldalán.

 

A sportolók akkor válhattak jelöltekké a tagságra, ha a londoni vagy a riói olimpián versenyeztek.

 

 

(MTI)

Nyitókép: MTI- Kovács Anikó

 


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »