Gyurcsányt akarja a DK tagsága

Molnár Csaba pénteki budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az elmúlt 27 év gyakorlata alapján a pártok elnökei az országos listákon indulnak, hiszen az egész pártjukat képviselik az ország valamennyi választópolgára felé.

Viszont arra is volt már példa korábban, hogy egyéni körzetben is elindultak. A hangsúly az is-en van, vagyis az egyéni indulást csak a listás szereplés mellett lehet elképzelni – jelentette ki.

Az EP-képviselő a sajtótájékoztatón ismertette a Demokratikus Koalíció két kérdésben indított pártszavazásának végeredményét. Eszerint a DK tagjai támogatták, hogy ne kössenek megállapodást más pártokkal közös választási listáról, ha azon nem szerepelhet Gyurcsány Ferenc. A szavazók emellett azzal az elképzeléssel is egyetértettek, hogy a baloldali ellenzéki pártok mind a 106 egyéni körzetben egy közös jelöltet állítsanak.

A DK ügyvezető alelnöke hangsúlyozta, hogy a döntés  végleges és kötelező a párt vezetésére, ezért csak ennek alapján tudnak tárgyalni más pártokkal.

Az EP-képviselő úgy fogalmazott: ahogy tiszteletben tartották az MSZP, az Együtt, vagy akár az LMP kongresszusainak döntéseit az ellenzéki együttműködésről vagy annak elutasításról, úgy arra kérik a lehetséges partnereiket, ők is tartsák tiszteletben a DK tagjainak határozatát.

Molnár Csaba kiemelte, hogy az MSZP szombaton választmányi ülést tart, ezért arra kérte a szocialistákat, hogy ne tegyenek a DK pártszavazásának végeredményével ellentétes javaslatot.

Ha a szocialisták mégis ezzel ellentétesen döntenek, azt úgy értelmezik majd, hogy az MSZP nem akar közös választási listát, de a DK ebben az esetben is nyitott arra, hogy megállapodjanak az egyéni körzetek jelöltjeiről – közölte.

Molnár Csaba elmondta, hogy a hatnapos, internetes szavazáson a párttagok közel hetven százaléka, körülbelül hétezer ember vett részt. A Gyurcsány Ferenc nélküli közös pártlista elutasítását 94 százalékuk támogatta, míg arra, hogy mind a 106 választókörzetben meg kell kezdeni a tárgyalásokat, 97 százalék mondott igent.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »