Gyurcsányék tanácsadói szerződéseinek kivizsgálását kérik a kormánypártok

Gyurcsányék tanácsadói szerződéseinek kivizsgálását kérik a kormánypártok

A baloldali kormányok tanácsadói szerződéseinek kivizsgálását kéri a kormánytól a Fidesz és a KDNP – mondta Hollik István, a KDNP-képviselője vasárnapi sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Hollik István. MTI/Kovács Attila

Az Alkotmányvédelmi Hivatal által a napokban nyilvánosságra hozott adatok szerint a Political Capitalt elemzőcég 432,2 millió forint állami megbízást kapott 2006 és 2010 között. Ebből 190 millió forintnyi a Nemzetbiztonsági Hivataltól érkezett – mondta a politikus. Hozzátette: a nyilvánosságra hozott tanácsadói anyagok olyannyira nevetségesek, hogy nyilvánvalóvá teszik, a megbízást sem a megrendelő, sem a cég nem vette komolyan, a titkosszolgálat csupán a PC kifizetőhelyeként szolgált.

Erős a gyanú, hogy a PC szerződései csak a jéghegy csúcsát jelentik, ezért a Fidesz-KDNP arra kéri a kormányt: vizsgálja meg, pontosan hány tanácsadói és közvélemény-kutatási szerződést kötöttek a baloldali kormányok minisztériumai és háttérintézményei 2002 és 2010 között, mely cégekkel és milyen értékben. Illetve azt, hogy ezeket a szerződéseket követték-e egyáltalán teljesítések – mondta.

Az ugyanis, hogy az érintett szakmai anyagok nem lelhetők fel, arra enged következtetni, hogy vagy “ledarálták” a dokumentumokat a 2010-es kormányváltáskor, vagy nem is készültek el. Ha az utóbbi igazolódik be, akkor a Fidesz-KDNP feljelentést tesz – közölte a képviselő.

Csütörtöki sajtótájékoztatóján Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter politikai kifizetőhelynek nevezte a Political Capitalt, amely szerinte “egy fiktív megrendelés keretében a politikai lojalitásért kapott egy csomó pénzt”.

A PC pénteken úgy reagált: “az ügyben nyilatkozó kormánypárti politikusok elhallgatták azt”, hogy a cég által végzett munka ellenértékének utolsó részletét éppen a jelenlegi kormány felügyelete alatt álló AH utalta át tavaly augusztusban, ezzel is “megbecsülve a korábban számos alkalommal írásban is elismert, jól végzett munkát”.

Ez önmagában cáfolja a politikai indíttatású vádakat – tudatta a Political Capital.

MTI

The post Gyurcsányék tanácsadói szerződéseinek kivizsgálását kérik a kormánypártok appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »