Gyurcsányék politikai haszonszerzés miatt támadják a vakcinát

Internetes tájékoztató kampány indul a koronavírus elleni oltásról. A videósorozatban elismert orvosok beszélnek a vakcinát övező fontos kérdésekről. Miért ez a legjobb megoldás, miért fontos az átoltottság, és van-e veszélye az oltásnak – ezekre a kérdésekre is válaszolnak a szakemberek. A sorozat Merkely Bélával, a Semmelweis Egyetem rektorával indult – közölte az M1 Híradó.

Az internetes tájékoztató videók a kormány hivatalos közösségi oldalain láthatók. A rövid videók a legfontosabb oltással kapcsolatos tudnivalókról szólnak, és ezekről elismert orvosok beszélnek. Az első ilyen kisfilmben a Semmelweis Egyetem rektora arról beszél, hogy miért fontos az oltás.

„A koronavírus-járványtól való védettséget alapvetően két módon tudunk megszerezni. Az egyik az ha átesünk rajta, a másik az, amikor valamilyen vakcináció keretében a szervezetünk megfelelő immunválaszt tud generálni” – mondja Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.

December 26-a óta folyamatosan oltják az egészségügyi dolgozókat, január első hetétől pedig már az idősotthonok lakóit is a koronavírus elleni vakcinákkal. Eddig több, mint 140 ezer ember kapta meg az injekciót. A második dózist pedig csaknem 7000-ren vették már fel.

A Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa arról beszélt: az itthon is bevizsgált vakcinák mindegyike hatékony és biztonságos.

„Tény az, hogy elképzelhető, hogy akár a hatékonyság szempontjából, akár az oltási reakciók szempontjából van köztük különbség, ez így van. A védőoltások között van különbség de abban nincs különbség, hogy megakadályozzák, hogy az illető súlyos állapotba kerüljön, szinte biztos, hogy megakadályozzák azt, hogy intenzív osztályra kerüljön és meghaljon. És ebben az esetben ez a lényeg.” – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa.

A vakcinának nincs sem ideológiája, sem pedig politikai nézete. Az oltás megbízhatósága és hatékonysága számít, amibe a politika nem szólhat bele, ezt a magyar szakemberek ellenőrzik – mondta Hollik István közösségi oldalára feltöltött videójában. A Fidesz kommunikációs igazgatója hozzátette: álságos, amit a Gyurcsány vezette baloldal művel. Ők ahelyett, hogy segítenék a védekezést, politikai haszonszerzés miatt támadják a vakcinát. Kiemelte, hogy már Németország is támogatja az orosz vakcinát.

„Ma már egyre több uniós ország számára válik világossá, hogy a brüsszeli vakcinabeszerzés megbukott. Az uniós országok vezetői egyre élesebben kritizálják az oltóanyag beszerzés akadozását. Emellett pedig Merkel kancellár nemrégen bejelentette, hogy a németek támogatják az orosz vakcina európai engedélyezését” – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

„Nem tudjuk addig a korlátozásokat feloldani, amíg nincs tömeges oltás” – nyilatkozta a Kossuth Rádiónak Orbán Viktor miniszterelnök. Hozzátette: „mivel a beoltottak aránya a teljes társadalomban még nagyon alacsony, ezért minden óvintézkedést továbbra is szigorúan alkalmazni kell.

Hírdetés

Orbán Viktor a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában kijelentette: „csak akkor lehet gondolkodni azon, hogy az élet visszatérhet a normális kerékvágásba, amikor tudnak vakcinát biztosítani az egészségügyi dolgozóknak, a szociális otthonokban lévőknek, a 60 év feletti krónikus betegeknek, valamint a védekezés egyéb szereplőinek.”

A kormányfő kiemelte: „Ha ide eljutunk, hogy a védelemben részt vevők oltva vannak, krónikus betegeinket beoltottuk, és minden idős embert beoltottunk, vagy legalábbis mindegyikük számára van vakcina, és ők meghozhatják azt a döntést – mert önkéntes az oltás -, hogy kérik-e az oltást, vagy sem. Ha ez mind megtörtént, vagyis senki nincs közvetlen életveszélyben a vírus miatt, akkor kezdődik egy új időszámítás, és akkor lehet beszélni arról, hogy milyen ütemben, és hogyan szabaduljunk meg a korlátozásoktól.”

Az oltási munkacsoport felkészült a tömeges oltásra is, ha jön elég vakcina. A harmadik körben elsőként a 89 év felettiek következnek. Regisztrálni továbbra is a vakcinainfo.gov.hu honlapon lehet, eddig már több mint 1,7 millióan jelentkeztek.

Országszerte folytatódott az egészségügyi dolgozók oltása: sokan már a második adagot kapták meg a vakcinából, így ők hamarosan teljes védettséget szereznek. Egyre több orvos és ápoló kéri a védőoltást, a szakemberek szerint a tapasztalat győzte meg a korábban kétkedőket. Így például a Semmelweis Egyetem egészségügyi dolgozói közül már majdnem mindenki megkapta az első vakcina-adagot.

Éppen három héttel ezelőtt adták be a koronavírus elleni vakcina első dózisait Békéscsabán. Azóta nics megállás, eddig már 3500 orvos és egészségügyi szakdolgozó vette fel a Pfizer-Biontech vakcinát a Békés megyei városban.

A Pándy Kálmán Kórház osztályvezető főorvosa szombat reggel már a második adagot is megkapta. Sem ő, sem kollégái nem tapasztaltak eddig negatív oltási reakciót. Azt mondja: hatékonyan működnek a nemrég felállított oltópontok Békés megyében. Az oltottság mértékét pedig egyelőre a vakcinák száma határozza meg.

Pécsett szilveszter óta minden nap, reggel 8-tól este 6-ig oltják az orvosokat és az ápolónőket. A Klinikai Központ elnöke azt mondja: egyre többen kérik a védőoltást, és mostantól napról napra nő majd azok száma is, akik már a második dózist is megkapták.

A budapesti Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának igazgatóhelyettese az M1-nek azt mondta, az elmúlt hetekben érezhetően nőtt az egészségügyben dolgozók oltakozási kedve. Szerinte a tapasztalat győzte meg a korábban kétkedőket. Ezt bizonyítja, hogy mostanra a Semmelweis Egyetem egészségügyi dolgozóinak csaknem 100 százalékát beoltották már az első vakcina-adaggal.

A járvány elején mindenki a vakcinát várta, aztán nyáron ez alább hagyott és őszre elindult egy oltásellenes hangulat, aminek nincs alapja – erről már a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa beszélt az M1-nek. Szlávik János azt mondta: most, hogy több vakcina is elérhető, újra emelkedik az oltakozási kedv, már 30 százalék felett van azoknak a száma, akik mindenképpen beoltatnák magukat.

„Sokan hivatkoznak arra, hogy ezek a védőoltások nagyon gyorsan készültek el. És nem volt elég idő a kifejlesztésére és a mellékhatások felmérésére. Ez egyszerűen nem igaz. Ezek a védőoltások végigmentek ugyanazokon a fázisokon, amelyeket a korábbi védőoltásoknál is alkalmaztak, csak sokkal gyorsabban és sokkal több emberen tudták kipróbálni, hiszen óriási pénzösszegeket szántak ezekre a kutatásokra” – hangsúlyozta Szlávik János a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa.

A főorvos beszélt arról is, hogy nincs 100 százalékos védőoltás, így az egyes koronavírus elleni vakcinák hatékonysága is eltérő lehet. De abban mindegyik megegyezik, hogy megakadályozzák a súlyos tüneteket. És – mint fogalmazott – ez a lényeg.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »