Gyurcsányék jelöltjeként indul az MSZP volt elnöke a baloldali előválasztósdin

Gyurcsányék jelöltjeként indul az MSZP volt elnöke a baloldali előválasztósdin

Molnár Gyula, aki 2002 és 2010 között Újbuda polgármestere, majd 2016 és 2018 között az MSZP elnöke volt, Újbudán indul a Demokratikus Koalíció jelöltjeként az előválasztáson. Ha az előválasztáson és 2022-ben is nyer, a DK-frakcióba tervez beülni.

Mindezt szombat reggel jelentették be a Fehérvári úton megtartott sajtótájékoztatón – írja a SzektATV.

Hírdetés

Molnár Gyula régi motorosnak számít a magyarellenes politikában. Az 1990-es magyarországi önkormányzati választásokat követően a XI. kerület alpolgármesterévé választották, 1992-ben pedig a Fővárosi Közgyűlés tagja lett.

1994-től 2010-ig folyamatosan országgyűlési képviselő volt a budapesti 16. választókerületben szerzett mandátummal. 2002-ben a XI. kerület polgármesterévé választották, majd 2006-ban újraválasztották a tisztségre. Ebben az időszakban a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöki tisztségét is viselte.

A 2010-es választásokon sem egyéniben, sem a párt budapesti és országos listájáról nem szerzett mandátumot, így 16 év után kiesett a parlamentből. A 2010-es önkormányzati választáson 41,50%-ot ért el, és alulmaradt a Fidesz–KDNP jelöltjével, Hoffmann Tamással szemben. Az eredményt befolyásolhatta, hogy a választás előtt közvetlenül az ügyészség meggyanúsította Lakos Imre SZDSZ-es alpolgármester mellett Molnár Gyulát egy fideszes képviselő feljelentése alapján. A nagy elszámoltatás vége az lett, hogy Molnár Gyulát a Kúria 2014 májusában "tisztázta a hivatali visszaélés vádja alól".

A 2016. június 25-én Szanyi Tibor, Harangozó Tamás és Tóbiás József addigi pártelnök ellenében megválasztották az MSZP elnökének. A 2018-as országgyűlési választáson a budapesti 18. választókerületben (amely Budafok-Tétényt, valamint Újbuda egy részét foglalja magában) egyéni képviselői mandátumot szerzett. Pártja országosan elért gyenge eredménye miatt lemondott pártelnöki tisztségéről.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »