Gyurcsányék feljelentést tettek az „ukrán nyugdíjmigráció” szervezése miatt

A Demokratikus Koalíció (DK) ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, az „ukrán nyugdíjmigráció” szervezése miatt.

A DK ügyvezető alelnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy jelenleg több ezer ukrán állampolgár kap nyugdíjat a magyar államtól egy régi egyezmény következtében. A Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok előkészítették az egyezmény felmondását, de a Fidesz „azért nem fejezte be ezt a folyamatot a 2010-es kormányváltás után és azért fizet (…) most már több tízezer ukrán állampolgárnak magyar nyugdíjat”, hogy azok cserébe majd rájuk szavazzanak – fogalmazott Molnár Csaba.

Az „ukrán nyugdíjmigráció” nem magától működik, ehhez tömeges állampolgársági, költségvetési és választási csalást kell végrehajtani – jelentette ki az EP-képviselő. Magyarázatként hozzátette, hogy az ukrán határ menti falvak lakói azt mondták nekik, hogy „nagyon gyakran a helyi fideszes politikusok, polgármesterek, országgyűlési képviselők azok, akik érintettek ennek a dolognak a szervezésében”.

Egy más témában feltett kérdésre válaszolva nem zárta ki, hogy a választási indulásáról szóló ellenzéki tárgyalásokba valamilyen szinten bevonják az LMP-t is, és például Budakeszin visszaléptetnék jelöltjüket, Tóth Zoltánt az LMP elnökének, Szél Bernadettnek a javára. Megjegyezte, jelenleg nem tárgyalnak az ügyben az LMP-vel.

Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje nem egyeztetett a DK-val a bejelentett árnyékkormányának tagjairól – felelte egy másik felvetésre Molnár Csaba. Hozzátette, hogy az MSZP-nek, az Együttnek és a DK-nak is sok jó szakértője van, ezért esetleges ellenzéki győzelem esetén „borzasztó könnyű lesz ebből kormányt csinálni”.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »