Gyurcsány pártja aláírásokat gyűjtenek a kettős állampolgárok szavazati jogának elvételéért

a Sokak Magyarországa nevet viseli, melyből igyekeznek kiszorítani a határon túliakat. Az ex-miniszterelnök aláírásgyűjtésbe kezdett többek között a kettős állampolgárok szavazati jogának eltörléséért – írja a Magyar Idők.  A DK öt “ügyben” kéri támogatói aláírását: a vasárnapi zárvatartás ellen, az olcsóbb internethasználatért, a minimálbérnek a létminimumhoz igazításáért, az ápolók és pedagógusok bérének emeléséért, valamint azért, hogy vonják meg a kettős állampolgárok szavazati jogát.

Emlékeztetőül
2004 decemberében az SZDSZ–MSZP kormány elbukta azt a népszavazási kezdeményezést , melynek ehhez hasonló szlogenjei voltak: Ne fizessünk havi 20 ezer forintot családunk pénzéből; Ne fizessünk állásunkkal az olcsó határon túli munkavállalók miatt.” Gyurcsány ekkor „felelős hazafiságnak” nevezte a kampányát. 

A migránsok  viszont jöhetnek
Gyurcsány Ferencék novemberben a kvótarendszer bevezetése melletti aláírásgyűjtésbe kezdtek arra hivatkozva, hogy egy felmérés szerint a magyarok 74 százaléka egyetért a migránsok kötelező betelepítésével. A párizsi terrorcselekmények után a DK átmenetileg felfüggesztette akcióját, majd csendben végleg kihátrált mögüle.

http://magyaridok.hu 


Forrás:magyarellenesseg.com
Tovább a cikkre »