Gyurcsány őszödi beszéde egyenes út volt a bukásához

A balatonőszödi beszéd néven elhíresült, szenvedélyes és időnként trágár stílusban előadott monológ villámcsapásként érte a társadalom egy jelentős részét.

2006. május 26-án, Balatonőszödön tartották az MSZP képviselőcsoportjának alakuló ülését. A szocialista képviselőcsoport értékelte az ország helyzetét, illetve Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök programbeszédét. A hozzászólások végeztével Gyurcsány Ferenc 25 percen át reagált az elhangzottakra. Ezt az ismeretlenek által rögzített monológot 2006. szeptember 17-én ugyancsak ismeretlen személyek juttatták el több magyar médium szerkesztőségébe. (Az ügy körüli hipotézisekkel itt nem kívánunk foglalkozni.) A beszéd kiszivárgását követően 24 órán belül Budapesten és több vidéki városban is tüntetéssorozat kezdődött, amelyben a tiltakozók a miniszterelnök lemondását követelték. Szeptember 18-án este a Kossuth téren tüntetők egy része átvonult a Szabadság térre, ahol megrohamozták és megrongálták a Magyar Televízió székházát.

Majdnem beledöglött

A balatonőszödi beszéd néven elhíresült, szenvedélyes és időnként trágár stílusban előadott monológ villámcsapásként érte a társadalom egy jelentős részét. A közvéleménynek rá kellett döbbennie, hogy a miniszterelnök tudatosan hazudott, szándékosan manipulált, ráadásul mindezt a hatalom megtartása érdekében tette. Ekkora cinizmussal és nihilizmussal a közvélemény korábban nem találkozott. Gyurcsány beismerte a helyzet tarthatatlanságát, és reformokat sürgetett. További sokkoló elem volt, hogy a beszéd elhangzása és nyilvánosságra kerülése között majdnem négy hónap telt el, és ezalatt egyetlen szocialista politikus sem volt, aki tiltakozott volna Gyurcsány cinizmusa és az országra nézve is kártékony politikája ellen. Senki nem kérdezett, az elhangzottakat jóváhagyólag tudomásul vették. Ezzel a Balatonőszödön lévő összes szocialista politikus erkölcsi bűntárssá és bűnsegéddé vált, hiszen a miniszterelnök mindent beismert. „Nincsen sok választás. Azért nincs, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. […] Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt el sem tudtuk korábban képzelni. […] És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit! Nem tudtok mondani az elmúlt négy évből olyan jelentős kormányzati intézkedést, amelyre büszkék lehetünk azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végén. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk? […] Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna. Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel meg este.”

Rákapcsol a baloldali értelmiség

Ezek a mondatok lényegében erkölcsileg megsemmisítették Gyurcsányt, de ahogy a történések igazolták, ez vezetett az MSZP leépüléséhez is. Az MSZP–SZDSZ-kormánynak sose volt komolyan vehető gazdasági-társadalmi programja, így lényegében mindössze két dologra hivatkozhatott: a választási eredményre és az ebből adódó erkölcsi tőkére. Az őszödi beszéd ez utóbbit megsemmisítette. A kormánypártok „lefagytak”, a neoliberális és magyarellenes Szabad Demokraták Szövetsége azonnal megtámadta meggyengült szövetségesét, és igyekezett növelni befolyását. A szocialisták kaotikus és szánalmasnak tűnő magyarázkodásba kezdtek, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök viszont ellentámadásba ment át, és igyekezett a nagy igazmondó pozícióját elfoglalni. Gyurcsány magyarázata szerint a „költői túlzásokat” és az indulatból mondottakat vállalni kell. Gerő András SZDSZ-es történész számára az őszödi beszéd katartikus élmény volt, Nádas Péter retorikai csúcsteljesítményről beszélt. De a legabszurdabb véleménnyel Radnóti Sándor filozófus állt elő: „A sok politikus-Tartuffe között a megfelelő helyen egyetlen államférfit látok. S ez Gyurcsány Ferenc. Az egyedüli, akiben három feltétel egyesül: markáns politikai víziója van (nem csak gazdaságpolitikai értelemben), nem veszett ki belőle az erkölcsi érzék, s mindehhez nagy tömegpárt élén áll. Ha megbukik, éppen erkölcsi érzéke buktatta meg” (Népszabadság, 2006. szeptember 23.). Ezek után erősen kérdéses, hogy a Radnóti által képviselt filozófia alkalmas-e a tények elemzésére és leírására, vagy mind-össze arról van szó, hogy összekeverte valakivel Gyurcsányt. Esterházy Péter „erkölcsi alapozású szövegnek” minősítette az elhangzottakat.

A Fidesz ezúttal azonnal felismerte a történtek jelentőségét, Orbán Viktor beteges hazudozónak minősítette Gyurcsányt, aki „csak jogi értelemben Magyarország miniszterelnöke”, erkölcsi és politikai értelemben bukott ember. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője levélben kérte fel a köztársasági elnököt, hogy ő is szólítsa fel lemondásra a miniszterelnököt, illetve minden alkotmányos eszközt vessen be elmozdítására. Sólyom László a tőle megszokott módon ezúttal sem vállalt semmiféle konfrontációt.

A balatonőszödi beszéd által előidézett társadalmi feszültség jelentősen növelte a különböző társadalmi-politikai érdekcsoportok közötti ellentéteket is. Ebben a helyzetben került sor az 1956-os antikommunista felkelés és szabadságharc ötvenedik évfordulójának megünneplésére. Az egyik oldalon az MSZMP két utódpártja, az MSZP és az SZDSZ, a másikon mindenki, aki szemben állt a balliberális koalícióval. Az október 23-i megemlékezések viszonylag rendezetten zajlottak, egészen addig, amíg – kisebb zavargásokat kihasználva – az MSZP–SZDSZ-kormány azonosító nélküli rendőrei brutális módon rátámadtak a Fidesz által rendezett megemlékezésről hazafelé tartó békés tömegre. A hatalom indokolatlanul erőszakos fellépésének nyilvánvalóan egyetlen célja volt: az utcákon lévők – és az egész társadalom – megfélemlítése.

A balatonőszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után az MSZP–SZDSZ-kormány erkölcsi értelemben nyilvánvalóan megbukott, de egyfajta ügyvezető kormányként tovább működött. A hatalom megőrzésének egyetlen lehetősége kínálkozott: olyan korlátozott erőszakos fellépés, amit még a külföldi balliberális partnerek elnéznek, a hazai baloldaliak meg vállalnak. Gyurcsány Ferenc a parlamentben határozottan kiállt a rendőrség brutalitása mellett, a balliberális lakájértelmiség tagjai pedig csőcseléknek minősítették a békés tüntetőket. Ez a jelenség könnyen illeszthető abba a támadássorozatba, amit a mindenkori baloldali kormányok követnek el az alkotmány szerint is független intézmények és a társadalom jobboldali fele ellen. A társadalmi felháborodás mértékéről mindennél többet mond, hogy a kisebb-nagyobb utcai tüntetések és demonstrációk egészen november elejéig tartottak.

Ki valójában ez az ember?

Gyurcsány Ferenc közéleti szereplése aligha érthető pszichológiai karakterének leírása nélkül. Gyurcsány, a túlfűtött ifjúkommunista funkcionáriusból lett vállalkozó 1996-ban még úgy gondolta: nem hiányzik ennek az országnak, hogy ő legyen a miniszterelnöke… De az álszerénység mögött már akkor is ott tombolt a féktelen szereplési és hatalmi vágy. Mióta politikai pályára lépett, egy jó mondatért, gesztusért, poénért bármire kész volt. 2002-ben még alig ismerte valaki, de előbb Medgyessy Péter akkori miniszterelnök főtanácsadójaként, majd ifjúsági és sportminiszterként gyakori szereplései révén ismertsége gyorsan növekedett. Élvezte az egyre nagyobb nyilvánosságot, de az is látszott, hogy médiaszerepléseit a céljai megvalósításához szükséges eszköznek tekinti. Ellenfelei kezdetben lebecsülték, pedig Gyurcsány tehetséges politikus, csak hiányzik belőle a következetesség, a célok világos megfogalmazásának készsége és a racionális helyzetelemzés képessége. Ő a pillanatok uralásának legnagyobb művésze. Rendkívül impulzív és mozgékony alkat, ezért rövid ideig még hatékony és meggyőző is tud lenni, de hosszabb távon képtelen bármiféle konstruktivitásra és következetességre. Gyurcsány a magyar politikatörténet legnagyobb ripacsa.

Árulkodó pszichológiai karakter

Pszichológiai értelemben Gyurcsány ma is csak nagyra nőtt kamasz, aki túl korán érkezett meg a felnőttek világába. Éretlen, infantilis személyiség, akinek nincs a felnőtt emberekre jellemző karaktere, ezért nagyfokú alkalmazkodó- és utánzóképességgel rendelkezik. Viszonylag gyorsan tanul és nagy munkabírású, de gondolatai soha nem állnak össze koherens rendszerré. Gyermeteg módon azt hiszi, hogy ami nekik jó, az másoknak is megfelel. Rajong a vele egyetértőkért, és nem érti, hogy mások hogyan gondolkodhatnak másként. Látszólag magabiztos, határozott fellépésű, de metakommunikációja alapján nyilvánvalóan szorong. A benne dúló érzelmi viharról és feszültségről a tekintete, testmozgása és teátrális mozdulatai árulkodnak leginkább. Lassan, tagoltan beszél, hangja néha elcsuklik, időnként hosszabb szünetet tart. Folyamatosan gesztikulál, nagy ívű kézmozdulatai sokszor még a mondanivalójáról is elterelik a figyelmet. Pszichológiai karaktere az őszödi beszédben is tetten érhető: „azért érdemes politikusnak lenni itt a XXI. század elején, hogy csináljunk egy másik világot. […] Fantasztikus dolog egy országot vezetni. Az utolsó másfél évet azért tudtam én személy szerint végigcsinálni, mert egy dolog ambicionált és egy dolog fűtött: visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet, hogy nem kell lehajtania a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól meg a jobboldaltól, hogy tanulja meg magát most már nem őhozzájuk, hanem a világhoz mérni. […] Nagy dolog volt, imádtam, életem legjobb része volt. Most az adja, hogy történelmet csináljunk. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok. Egyáltalán nem érdekel, hogy benne leszünk-e, vagy én személy szerint, egyáltalán nem.” Nincs elkeseredve, mert elhiszi magáról, hogy a politizálás helyett „majd kibaszott jó könyveket írok a modern magyar baloldalról”.

Nem csoda, hogy a baloldali és liberális stratégák számára szinte megoldhatatlan feladat Gyurcsány Ferenc új helyének és szerepének kijelölése. A volt miniszterelnök rendkívül megosztó személyiség, ráadásul kiszámíthatatlan. A Demokratikus Koalíció elnökeként tovább rontotta hosszú távú politikai esélyeit. A mai Gyurcsány politikai szerepvállalása a választópolgárok döntő többségének elfogadhatatlan, ugyanakkor kétségtelen tény, hogy van körülbelül 200 ezer olyan fanatikus híve, aki érzelmileg kötődik hozzá. Ez a – főként nyugdíjasokból álló – tömeg elég hangos és viszonylag könnyen mozgósítható.

Egy gyatra pályafutás vége

Ettől függetlenül Gyurcsány Ferenc politikai pályafutása lényegében véget ért. Eltölthet még akár két évtizedet is a maga által szervezett különböző törpepártok élén és az őt kedvelő médiumokban, de számára már nincs visszaút. Megméretett és könnyűnek találtatott. Népszerűtlenségének több oka van, de még a visszatetszést keltő folyamatokban is akadt három mélypont.

Gyurcsány Ferenc 2004. december 5-én magyarellenes kampányt folytatott, akadályozva ezzel a magyar nemzetegyesítés ügyét. 2010-ben azok közé tartozott, akik nemmel szavaztak a határon túli magyarok állampolgárságának megadása ügyében. Ez az attitűd azt bizonyítja, hogy Gyurcsány idegenkedik a magyar nemzeti egység gondolatától. A közvélemény jelentős része ennél egyszerűbben fogalmaz: nemzetárulónak tartják. A balatonőszödi beszédben feltárt hatalomgyakorlási technika egyszer s mindenkorra sok választópolgár kedvét végleg elvette attól, hogy Gyurcsány Ferencnek bármilyen okból bizalmat szavazzon. Ráadásul a szavahihetőségét is elveszítette, erkölcsileg pedig lenullázta magát. 2006. október 23-án pedig nagy nyilvánosság előtt sikerült bizonyítania, hogy meglehetősen szabadon értelmezi az alkotmányos demokrácia és a jogállam kereteit, annak szellemiségét és lényegét. A rendőri erőszak védelmezőjeként csak tovább rontotta addig sem könnyű helyzetét, illetve a róla kialakult képet.

Gyurcsány Ferenc egy bukott politikus, akinek nincs helye a jövő Magyarországának alakításában. Eddigi pályafutása, személyisége, jelleme és felkészületlensége nem teszi lehetővé, hogy még egyszer komoly politikai tényezővé váljon.

Marad a ripacskodás és a tartós médiaszereplés.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »