Gyurcsány megmondja, hogyan nem lehet az ember gazdag. „Orbánnak erre elég volt egy nap”


Orbán Viktor a paksi szerződéssel eladta Magyarország függetlenségét, a rendszerváltás óta kormány ennyire soha nem adta oda magát egy másik országnak – jelentette ki a DK elnöke a gyulai Vigadóban tartott választási fórumán. Gyurcsány Ferenc Orbán Viktor kormányzását bírálva kiemelte: a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel aláírt paktummal a miniszterelnök egy nap leforgása alatt adta el Moszkvában az ország függetlenségét, miközben a jelszavuk a függetlenségi harc. A volt miniszterelnök rezsiháborúnak nevezte Orbán Viktor rezsicsökkentési programját, és azt mondta: kis tételekről van szó, amelyek érdemben nem segítik az ország felemelkedését. Gyurcsány Ferenc a legfontosabbnak a bérköltségek csökkentését nevezte, szerinte ebben kell versenyezni a Nyugattal, nem a rezsicsökkentésben. Aki csak spórol, még soha nem lett gazdag. Nincsen rendben, hogy a költségek és az árak nyugatiak, a bérek pedig keletiek Magyarországon – jelentette ki a politikus. Rámutatott: lát esélyt arra, hogy 2014-2018 között a jelenlegi havi nettó 66 ezer forintos minimálbér százezer forintra emelkedjen. Bod Tamás, a baloldali összefogás gyulai választókerületi képviselőjelöltje sorsdöntőnek nevezte a 2014-es választásokat, szerinte 1990 óta nem volt ilyen nagy a tét. Azt mondta, a demokratikus baloldali erők vonzó felzárkóztatási programot kínálnak a leszakadó térségeknek, jelentős támogatásokkal. Azt ígérte, hogy egy éven belül felszámolnák a gyermekéhezést, szerinte ez 17-18 milliárd forintot igényelne – jóval kevesebbet, mint a stadionok felújítására és építésére fordított összeg – tette hozzá. A fórumon mintegy háromszázan vettek részt. A rendezvény előtt több mint száz demonstráló várta transzparensekkel Gyurcsány Ferencet. A táblákon Nem felejtjük Őszödöt; Gyulán sem kelletek; Vigyázat! Kártevők lepték el a városunkat feliratok voltak láthatók. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk