Gyurcsány: a Brexit miatt nem szabadna szavaznunk a kvótákról

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint a magyar miniszterelnöknek át kell gondolnia politikáját a brit népszavazást követően.

Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Képviselők Közösségének szombati, budapesti helyzetértékelő ülésén azt mondta: Orbán Viktornak át kellene gondolnia, hogy ezzel a "menekült"ellenes politikával és hangulatkeltéssel néhány százezer szavazat szerzésének reményében érdemes-e tovább gyengíteni a most amúgy is meggyengült európai egységet. A DK elnöke az Európai Unióból (EU) történő kilépésről tartott brit népszavazásról úgy fogalmazott, nem lehet összekeverni a politikát a történelemmel, mert aki ezt teszi, megnyer egy választást, de elveszíti az országot. Ez a Brexit egyik nagy tanulsága – emelte ki.

A brit EU-tagságról tartott csütörtöki referendumot a kilépést pártoló tábor nyerte meg, a választók 52 százaléka szavazott a kilépésre, 48 százalékuk a bennmaradásra.

Gyurcsány Ferenc véleménye szerint érteni kell, mi a pártpolitikai érdek, a választási érdek és mi a nemzet érdeke. Mint mondta, egy nap alatt Nagy-Britannia a szétesés szélére sodródott, csak azért, mert David Cameron kormányfő 2-3 százaléknyi szavazatot szeretett volna szerezni.

A magyar miniszterelnök politikájára utalva azt mondta: Orbán Viktor eladja az ország történelmi esélyét, becsületét, sorsát egy tál lencséért. "Nem lehet egy kalandba belevinni egy országot, csak azért, mert azt várjuk tőle, hogy ezért lesz pár szavazónk" – mondta Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: ez olyanfajta történelmi bűn, amelynek a következményei most láthatók Nagy-Britanniában.

Gyurcsány Ferenc szerint a magyar miniszterelnök most válaszúthoz érkezett: pártpolitikus marad-e, vagy esélyt teremt magának, hogy Magyarországért felelős államférfi legyen. Ha az előbbit választja, akkor "percember" lesz – mondta. Arra kérte Orbán Viktort, hogy álljon el a "menekült"ellenes népszavazástól, ne hergelje a magyarokat, és tegyen tanúbizonyságot arról, hogy érti, mi a felelőssége. Párhuzamot vonva a brit népszavazás és Cameron lemondása, illetve a magyar kvótareferendum között, azt mondta, a "politikai nagyotmondás" vége Magyarország kitaszítása lesz az EU-ból. A DK elnöke – idézve Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnököt – azt mondta, aki hétfőtől szombatig kritizálja az uniót, vasárnap nem tud a közösség hiteles támogatójává válni (tehát a kritikátlanul be kell állni a sorba, még a látszatszabadságharc is sok – a szerk.). "Ha a magyar miniszterelnök azt sulykolja, hogy ez egy rossz világ, akkor utána hiába tesz közzé hirdetést a brit lapban" – mondta. Gyurcsány Ferenc szerint azok, akik egy szabad, prosperáló világot képzelnek el, nem lehetnek "tessék-lássék" módjára európaiak. Ha valamikor, akkor most egyértelműen Európa-pártinak kell lenni, és lehet magyarként jó európainak lenni. Nem a feszültséget kell szítani, hanem a megbékélést kell erősíteni – jelentette ki.

Úgy fogalmazott: ha nem kötjük össze a demokratikus elkötelezettséget a tömegek felemelkedésének lehetőségével, akkor mindaz, amit demokráciának és jogállamnak hívunk, "csak az elit acsarkodása lesz".

Hangsúlyozta, hogy egyszerre kell szolgálni a progresszió és a szociális felelősség ügyét, és ez Horn Gyula hagyatékának is tekinthető. Azt mondta, ha Magyarország egykori miniszterelnöke élne, a DK tagja lenne. Horn Gyula tudta, értette, hogyan kell egyszerre magyarnak és európainak lenni, védeni a kisember világát, és közben "Bokrossal és nyugdíjreformmal szolgálni a progressziót" – mondta Gyurcsány Ferenc a hírhedt Bokros-csomagra utalva.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »