Gyújtsunk tüzeket összetartozásunk jeleként június 4-én!

Gyújtsunk tüzeket összetartozásunk jeleként június 4-én!

2020. június 4-én, 20 óra 20 perckor a világon mindenhol tüzet gyújthat bárki, aki a magyar közösséghez tartozónak érzi magát. A gyujtsukmeg.ma weboldalon regisztrálva pedig bejelölheti a „tűzhelyet”, ahol a megadott időpontban vállalja a tűz meggyújtását – ezzel egy szép térképet rajzolva meg a világban élő magyar közösségről. Hogy ez egy máglya, tábortűz, vagy épp három szál gyertya, teljesen mindegy.

A program kezdeményezője a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség (KÁMCSSZ), társszervezője a Magyar Cserkészszövetségek Fóruma és tagszervezetei – Felvidéken a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség. A kezdeményezésbe bárki bekapcsolódhat, ez nem csak cserkészeknek szóló akció.

„A világban sokfelé élő magyar cserkészeknek nem újdonság a közös lánggyújtás ötlete, összetartozásunkat többször kifejeztük már így, most ezt szeretnénk szélesebb körben is kiterjeszteni. Először 1933-ban, a gödöllői cserkész-világtalálkozó során szervezte meg a Magyar Cserkészszövetség a magyar szolidaritás napját, akkor egy előre megbeszélt időpontban gyújtottak tábortüzet cserkészek Magyarországon és az elcsatolt területeken. 1996-ban a millecentenárium alkalmából szervezett máglyagyújtást a KÁMCSSZ az ezeréves határ mentén, majd 2003-ban a Külföldi Magyar Cserkészszövetség újította fel ezt a hagyományt, és azóta évente megtartjuk a Magyar Szolidaritás Tüze” rendezvényt – mondta Popovics Pál, a KÁMCSSZ elnöke.

Hírdetés

A csatlakozás menete egyszerű, a weboldalon a Csatlakozom gombra kattintva egy rövid regisztráció következik, majd ezt követően tudjuk megadni a tűzgyújtás helyszínét. A szervezők szívesen fogadják, ha a bekapcsolódók fotókat, videót is készítenek az alkalomról. Ezt a weboldalon létrehozott profilunkhoz tudjuk majd feltölteni. Tüzet bárhol gyújthatunk, ahol nincs tűzgyújtási tilalom. Ha kint a természetben szeretnénk, mindenképp tájékozódjunk előtte, és végezzük el a kellő biztonsági intézkedéseket.

„A lényeg, hogy szerte a világon, de főként a Kárpát-medencében minél több helyen világítson az összetartozás tüze, így kötve össze gondolatban minden magyar testvérünket. Mi, cserkészek ismerjük ezt a határokon átnyúló összetartozás-élményt, és most ezt szeretnénk megmutatni mindenki másnak is. Mi nagyon örülünk a kezdeményezésnek, és bízunk benne, hogy sokan bekapcsolódnak majd” – mondta Csémi Szilárd – Kismedve, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség ügyvezető elnöke.

Weboldal: https://gyujtsukmeg.ma/
Facebook: https://www.facebook.com/gyujtsukmeg.ma/


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »