Győzelemre készül a Jobbik a demecseri önkormányzati választáson

Győzelemre készül a Jobbik Magyarországért Mozgalom a július 31-ei demecseri időközi önkormányzati választáson – közölte a párt polgármesterjelöltje csütörtöki programismertető sajtótájékoztatóján Nyíregyházán.
Balogh Róbert azt mondta, hogy legnagyobb riválisának a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, 4300 lakosú kisváros eddigi polgármesterét, Váradi Lászlót, a Fidesz-KDNP jelöltjét tartja, de szerinte szoros küzdelemben meg tudja majd előzni őt.

Magyar Menedék - Ősmagyar

Demecserben azért tartanak időközi önkormányzati választást, mert a képviselő-testület egymás közötti ellentétek miatt májusban 4:3-as szavazataránnyal feloszlatta magát.

A július 31-ei választáson Balogh Róbert és Váradi László mellett a polgármesteri tisztségért Szabó Zoltán, a Magyar Munkáspárt jelöltje, valamint két független, Bartha Zoltán és Rátkai Sándor indul.

A hattagú képviselő-testületbe 38-an szeretnének bejutni.

A Jobbik polgármesterjelöltje választási programjából kiemelte: legfontosabbnak a munkahelyteremtést tartja Demecserben, hiszen nehéz elhelyezkedniük a helyieknek, a legnagyobb foglalkoztató a közmunkaprogram révén a kisváros önkormányzata.

Hozzátette: ha megnyeri a választást, a közmunkaprogramot ésszerűsíti majd, előtérbe kerül a hasznos tevékenység végeztetése, és ehhez igyekszik majd megerősíteni, a bevételek növelésével az önkormányzat pénzügyi helyzetét.

Balogh Róbert fontosnak tartja a közbiztonság megerősítését, a rászorulók hatékonyabb támogatását, valamint – ahogy fogalmazott – “az eddigi indokolatlan önkormányzati kiadások megszüntetését” is.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »