Gyöngyösi Márton: Az új kata-törvény a lehető legcinikusabb módon lett előterjesztve

Gyöngyösi Márton: Az új kata-törvény a lehető legcinikusabb módon lett előterjesztve

Most zajlik a Magyar Országgyűlésben annak a törvényjavaslatnak a vitája, amelyet ezen a héten nyújtott be a Fidesz a katás vállalkozók ellehetetlenítésére

– így kezdte kedd délelőtti sajtótájékoztatóját Gyöngyösi Márton, aki az Európai Parlament épülete elől jelentkezett be.

A Jobbik elnöke ugyanakkor emlékeztetett, mindeközben zajlik egy demonstráció a Parlament előtt is, ahol katás vállalkozók tüntetnek a tervezett törvény ellen.

Gyöngyösi hangsúlyozta: a Jobbik országgyűlési képviselői a Parlamentben a saját elképzeléseiket ismertetik a katával kapcsolatban és védik a katás vállalkozókat, illetve a tüntetésen is kint vannak és biztosítják szolidaritásukról őket, akiket „a Fidesz most sürgősséggel egy válság közepén ki akar végezni”.

Az EP-képviselő úgy látja, semmi nem indokolja, hogy egy ilyen horderejű rendelkezést a kormány sürgősséggel nyomjon át az Országgyűlésen.

„Ez a törvénytervezet nincsen előkészítve, a lehető legcinikusabb módon lett előterjesztve”

Hírdetés

– fűzte hozzá, majd kiemelte, Semjén Zsolt egyéni indítványként nyújtotta be ezt a javaslatot, amely

magyar vállalkozók százezreit érinti és lehetetleníti el.

Az előkészítés hiányán túl a szakmai szervezeteket nem hallgatták meg, az iparkamarával (MKIK) nem konzultált a kormány – kifogásolta Gyöngyösi Márton, aki szerint a kamara elnöke, „Parragh László egyedül Orbán Viktorhoz lojális, és nem a feladatát látja el, nem képviseli azt a szakmát, amely képviseletére felesküdött”.

Az ellenzéki politikus elmondta, a Jobbik javaslata az, hogy a szóban forgó tervezetet elő kell készíteni, a katás vállalkozók lehetőségeit pedig nem szűkíteni, hanem bővíteni kell.

A Jobbik mint keresztény konzervatív néppárt azért fog dolgozni, hogy azokat az embereket, akik önálló egzisztenciát akarnak teremteni, akik vállalkozni szeretnének, akik a saját lábukon akarnak megállni és önállóan szeretnének boldogulni, azoknak lehetőséget teremtsünk. Jogbiztonságot és kiszámíthatóságot!

– zárta szavait Gyöngyösi Márton.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »