Gyöngyösi Márton a Minority SafePack elkaszálásáról: "Az emberek Európája helyett a háttéralkuk Európája győzött"

Gyöngyösi Márton a Minority SafePack elkaszálásáról: "Az emberek Európája helyett a háttéralkuk Európája győzött"

Elemző-magyarázó közleményben jelentette be az Európai Bizottság, hogy miért utasítja el a példátlanul sikeres Minority Safepack nevű kisebbségvédelmi kezdeményezést.

Röviden összefoglalva álláspontjuk szerint eleve nincs hatáskörük kisebbségvédelmi ügyekben, mert az ilyen jogszabályok meghozatala tagállami, nem pedig bizottsági hatáskör. A Bizottság pénteken közzétett összefoglalójában hosszú oldalakon sorolja, mi mindent tesz már most is az EU a kulturális sokszínűségért. Szerintük a Minority Safepack 2013-as meghirdetése óta sok uniós jogszabály, projekt, intézmény és támogatási program született ebben a témakörben, amely miatt nincs szükség további jogalkotási lépések megtételére.

Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója szerint az EB lépése hiteltelenné teszi az európai polgári kezdeményezés intézményét

Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN), a Minority SafePack kezdeményezője az MTI-nek eljuttatott nyilatkozatában bírálta a kezdeményezésre adott bizottsági választ. A FUEN elnöke egyébként Vincze Loránt, aki civilben az RMDSZ EP-képviselője.

„Az EB azoknak a kérését utasította el, akik számára az európai nyelvi és kulturális hagyaték megőrzése nem egy jól hangzó szlogen, hanem a mindennapok kihívása. Az EB vállon veregető álláspontja nem elégséges, az aláíró 1 123 422 polgár konkrét intézkedéseket, cselekvést várt”

– fogalmaztak.

A sajtónyilatkozat kiemeli: a kezdeményezők szerint az Európai Bizottság döntése több szempontból is hibás. Hiteltelenné teszi az európai polgári kezdeményezés intézményét – az európai részvételi demokrácia egyetlen eszközét – azzal, hogy a jogalkotást már az ötödik sikeres kezdeményezés esetén utasítja el.

Úgy vélik, az EU ahelyett, hogy közelebb kerülne a polgárokhoz, éppen a polgároktól érkező javaslatokat hagyja sorozatosan figyelmen kívül – ez ma az EU demokráciadeficitje. A bizottság ugyanakkor mellőzi az Európai Parlament társjogalkotóként hozott, háromnegyedes többséggel elfogadott felhívását, és annak ellenére utasítja el a jogalkotást, hogy az EP-ben minden frakció többsége támogatta a kezdeményezést.

Hozzátették: továbbra is hisznek az Európai Unióban, az együttműködésben, a jog érvényesülésében, ezért új eszközökkel, új lendülettel keresik a megoldást: az őshonos kisebbségi nyelvek és kultúrák érvényesülését és védelmét.

Gyöngyösi Márton elkeserítőnek tartja az Bizottság döntését

Hírdetés

Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője Facebook-posztjában azt írja, „az emberek Európája helyett a háttéralkuk Európája győzött.”

Az emberek Európája helyett ismét győzött a háttéralkuk Európája – Elkeserítőnek tartom, hogy az Európai Bizottság ma…

Közzétette: Gyöngyösi Márton – 2021. január 15., péntek

„Elkeserítőnek tartom, hogy az Európai Bizottság ma elkaszálta a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést” – fogalmazott.

Szerinte az Európai Bizottság nem először „játssza el ezt a játékot”. A képviselő kijelentette,

„a bizottság korábban a csúcsjelölti rendszert tolta félre a helyi politikai elitek közötti alkuk kedvéért, most pedig 1,3 millió ember és az európai polgárok által közvetlenül választott Európai Parlament akaratát hagyta figyelmen kívül a politikai kinevezettekből álló bizottság.”

Véleménye szerint „botrányosan rossz üzenet” mindez az embereknek: „azt üzeni, hogy csináltok, amit akartok, majd mi zárt ajtók mögött eldöntjük, hogy mi lesz. „

Ma éppen az az 50 millió, hazájában a nemzeti kisebbségek tagjaként élő ember esett ennek áldozatul, akiknek a jogairól a Minority SafePack szólt volna”

– emelte ki a képviselő.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »