Gyöngyösi: A székelységet a budapesti szavazatvásárlástól és a bukaresti önkénytől is meg kell védeni

Gyöngyösi: A székelységet a budapesti szavazatvásárlástól és a bukaresti önkénytől is meg kell védeni

Az ellenzéki erő országgyűlési képviselője elmondta: azért tartja fontosnak, hogy ő és pártja képviseltesse magát a székely autonómiáért rendezett 2013 óta megrendezett rendezvényen, mert

“a Jobbik megalakulása óta a legnagyobb következetességgel képviseli a határon túli magyar közösségek autonómia-ügyét”.

Mint fogalmazott, pártja a székely autonómia kivívására is komoly hangsúlyt fektet, és bár örülnek annak, hogy a 2010-ben felálló Orbán-kormány megvalósította a Jobbik egyik legrégebbi követelését, és megadta a kettős állampolgárságot és a szavazati jogot a határon túli magyaroknak, de bőven akad még tennivaló ebben a kérdésben:

“Mindig is azt mondtuk, hogy a szülőföldön való boldogulás egyik legfontosabb feltétele az önrendelkezés kiharcolása, ehhez viszont nem elég a budapesti kormányok nemzetpolitikája, az európai jó példákat is meg kell honosítani a régióban.”

Hozzátette: az önrendelkezés mind az őshonos kisebbségek, mind az anyaország, mind azon országok számára, melyekben a magyar kisebbségek élnek, biztosítja a stabil és békés együttélést.

Gyöngyösi Márton arra is kitért, hogy a nem csak a Jobbik képviselte programszinten ezt a politikát, de 2017-ben ő maga is részt vett egy dél-tiroli tanulmányúton, ahol

“az egyik legismertebb és legjobban működő autonómia-modellt tanulmányozhattuk, és meggyőződhettünk arról, hogy az őshonos kisebbségek számára az autonómia garantálhatja leginkább a szülőföldön maradást és virágzását”.

Azzal kapcsolatban, hogy a mai napon miért nem Sneider Tamás, a Jobbik elnöke képviseli a pártot az autonómia-tüntetésen, elmondta, hogy az ellenzéki erő a tavaly áprilisi választások után ismét világossá tette, hogy kiemelten kíván foglalkozni a határon túli autonómiák ügyével.

“Az elmúlt 30 év politikai elitje nem támogatta az autonómia törekvéseket”

A Jobbik elnöke szerint, ha az elszakított területen élő magyarság megkapja azokat az önrendelkezési jogokat, amiket kívánnak, akkor stabilitás költözhet a Kárpát-medencébe. Az ezeréves határról üzent Sneider Tamás.

Hírdetés

Emlékeztetett, hogy ennek érdekében a Jobbik Sneider Tamás vezetésével külön autonómia-munkacsoportot alakított, az európai parlamenti választási programjukban is kiemelten foglalkoznak az üggyel, és azt is elárulta, hogy nemsokára a dél-tiroli autonómiát bemutató konferenciát is szerveznek majd az ottani szakértők részvételével.

Viszont, mint fogalmazott, az elnöki-elnökhelyettesi rendszer keretében egyfajta munkamegosztás is létrejött kettejük között:

“Az, hogy jelenleg én veszek részt a vonuláson, csupán a véletlen műve. Sneider Tamás már a korábbi éveben képviselte a Jobbikot a demonstráción, most úgy gondoltuk, hogy rajtam a sor, hogy átvegyem ezt a nemes feladatot.”

Hozzátette: bár ő maga már számtalanszor járt Marosvásárhelyen, ezen a megmozduláson még sosem volt alkalma részt venni, így most kifejezetten örül és kitüntetésnek veszi a lehetőséget.

Gyöngyösit arról is kérdeztük, mit üzenne a székelységnek, ha ő is felszólalási lehetőséget kapna a rendezvényen. A Jobbik elnökhelyettese elmondta:

“Arra hívnám fel a figyelmet, hogy a megosztó magyarországi pártpolitikától függetlenül székely testvéreink az önrendelkezés ügyében mindig számíthatnak a Jobbikra.”

Szerinte a székelység az egyik legfontosabb célkitűzése, hogy tagjai a szülőföldjükön boldogulhassanak, ez pedig kizárólag az autonómia kivívásával valósítható meg.

“Ez a garanciája annak, hogy Bukarestből ne nyomhassák el a székelyeket, Budapestről pedig – gazdasági segélyekért vagy uniós forrásokért cserébe – ne várhassanak el tőlük szavazatokat”

– mondta Gyöngyösi Márton, aki szerint ettől a kettős veszélytől kell megóvni a magyarság egyik legősibb nemzetrészét.

(Fotók: Béli Balázs / Alfahír)

Álljunk ki közösen Székelyföld területi autonómiájáért!

Az eseményt a korábbi évekhez hasonlóan ismét a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szervezi. Tájékoztatásuk szerint a délután 4 órakor, a székely vértanúk obeliszkjénél kezdődő megemlékezést követően a demonstrálók a város főterére, a kormányhivatal elé vonulnak majd és petíciót adnak át a kormány képviselőjének.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »