Gyilkosok közöttünk

Gyilkosok közöttünk

A múlt héten kiderült, hogy bár Marián Kočnert Szlovákiában mindenki ismerte, aki jelentett valamit, vagy legalábbis azt hitte magáról, de senki nem volt a barátja. Vagy régen az volt, de már hosszú ideje nem találkozott vele, egyszerűen szétváltak az útjaik.

Esetleg egészen véletlenül futottak össze, és akkor is csak az időjárásról beszéltek. Valahogy így kezdődik, amikor valaki kezd kínossá válni azok számára, akiknek addig cinkosuk és cimborájuk volt.

 

Annak, hogy a dolgok idáig fajulhattak, komoly előzménye volt: október 27-én Gútán letartóztatták Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová feltételezett gyilkosait. A hír azóta már körbejárta a szlovák és a világsajtót, tehát bizonyára a mi olvasóink is értesültek róla, hogy a végrehajtó a gyanú szerint a gútai Szabó Tamás – egykori rendőr, aki kilencéves szolgálat után 2015-ben távozott a rendőrség kötelékéből. Abszolválta egy lengyel biztonsági akadémia személyvédelmi kiképzését, majd Molnár Péter gútai vállalkozó testőreként dolgozott. Miután Molnárt 2016 decemberében máig tisztázatlan körülmények között megölték, Szabó Tamás teherhajókat védett kalóztámadások ellen, és ha épp Gútán tartózkodott, akkor a dzsiudzsicu néven ismert küzdősport edzéseire járt. Tavaly kezdett vállalkozni, táplálék-kiegészítőket árult kevés sikerrel, és még meg is bírságolták, mert nem tüntette fel előírásszerűen az árakat. Hogy mennyire pénzszűkében volt, arról az a tény is tanúskodik, hogy a kereskedelmi felügyelet által kiszabott 350 eurós bírságot sem tudta kifizetni, azt kérte, hogy 50 eurós részletekben törleszthesse.

 

70 ezer euróért öltek

Társa és unokatestvére, Miroslav Marček, aki a rendőrség szerint Nagymácsédra szállította, hivatásos katona volt a múltban, később taxisként dolgozott, és a gútaiak szerint szerényen élt. A harmadik letartóztatott személy, Andruskó Zoltán az egyetlen, aki együttműködik a rendőrséggel, és vallomást tett. Az eddigi információk szerint nála rendelte meg Ján Kuciak meggyilkolását Alena Zsuzsová, s ezért húszezer eurós tartozását engedte el. Rajta kívül több mint egymillió euróval tartozott az adóhivatalnak, és huszonnyolc végrehajtási határozat indult ellene.

A fentiekből világos, hogy a gyilkosságért kapott 70 ezer euróból az elkövetők nem oldhatták meg anyagi gondjaikat, még csak külföldre sem távozhattak. Utóbbi lehetőséggel nyilván nem is számoltak, biztosan úgy gondolták, hogy soha nem akadnak a nyomukra, hiszen semmiféle szál nem fűzi őket Ján Kuciakhoz. Ez lehet a magyarázata a döbbenetesen alacsony árnak is, mert hetvenezer euró egy emberéletért – ráadásul úgy, hogy aki egyet fizet, kettőt kap – semmi. Nem mintha meg lehetne szabni, mennyi az elég, az egészben az a szörnyű, hogy ennyi pénzt Szlovákiában bárki előránt a farzsebéből, aki úgy gondolja, hogy csúnyán írtak róla. A prózai és gyakorlatias magyarázat persze az, hogy ez nem volt „veszélyes küldetés”: Ján Kuciakot nem őrizték testőrök, nem volt a házán biztonsági kamera, a garázsán páncélozott ajtó, attól sem kellett tartania az elkövetőnek, hogy az áldozat barátai őt ölik meg. Amint a nyilvánosságra hozott bírósági határozatból kiderült, valóban egyszerű is volt a feladat: a gyilkos csak odalopózott a kertek alatt az áldozatok házához, megölte őket, majd cinkostársa hazafuvarozta, és másnap megkapták a fejenként húszezer eurót. Sima ügynek látszott az egész, de a sajtó összefogásának és kitartásának köszönhetően nem lett az.

 

Nő volt a megrendelő

Hosszas téblábolást és több, ma már helyrehozhatatlan hibát követően a rendőrség hét hónap múltán letartóztatta azokat, akik ellen a nyilatkozatok szerint megdönthetetlen bizonyítékok szólnak. Hogy mennyire megdönthetetlenek, az majd akkor fog kiderülni, amikor a bíróságon a vádlottak ügyvédje azzal kezd érvelni, hogy a gyilkosság helyszínén olyan személyek is megfordultak, akiknek ott nem volt mit keresniük, vagy amikor majd az egyik bűnöző állítása áll a másikéval szemben.

Andruskó Zoltán a komáromi Alena Zsuzsovát jelölte meg a gyilkosság megrendelőjeként. Aki látszatra egy sikertelen vállalkozó és jelentéktelen nőszemély, de úgy tűnik, élt egy másik életet is, amelyben alvilági figurák és a politika berkeiben otthonosan mozgó személyek összekötője volt. Bútorokkal kereskedett, olaszokkal vállalkozott, később olasz nyelvből fordított, állítólag Marián Kočnernek, aki valahogy a lánya keresztapja lett. Nem a templomban, hanem Zsuzsová anyja szerint valami síkiránduláson, ahol Kočner egyszerűen arra kérte, nevezze keresztapának. Ugyan melyikünk mondott volna ellent neki? A letartóztatásakor készült fotókon még borzalmasan festő Zsuzsová épp kezdett volna kikupálódni, nemrég hajhagymákat ültettetett be, feltöltette az ajkait, és méregdrága fogpótlást készíttetett. Hogy a fogorvosa a volt igazságügyi miniszter, Tomáš Borec felesége, az is megérne egy külön bekezdést, de egyelőre elég, ha leszögezzük: Zsuzsovát is mindenki ismerte a felsőbb körökben, csak sokan nem ismerték fel…

 

Kočner, az intéző

Amint az ügy többi szereplője, Zsuzsová is anyagi gondokkal küzdött, 52 ezer eurós adótartozása volt, aminek nagyjából a felét törlesztette közvetlenül a Kuciak-gyilkosság előtt. A mozaik egyelőre látható részleteiből az bontakozik ki, hogy eladósodott és elkeseredett emberekkel állunk szemben, akik pár ezer euróért mindenre kaphatók voltak. Őket találhatta meg Marián Kočner, aki Andruskó Zoltán szerint a gyilkosság megrendelője volt. És akár lehetett is, mert végtelenül arrogáns és gátlástalan.

A sajtó Marián Kočnert csak ellentmondásos vállalkozónak nevezi, és ezt a címet főleg azzal érdemelte ki, hogy mindig mindenhol ott volt, ahol a zavarosban lehetett halászni. Kétes karrierje a Markíza televízió átvételével kezdődött, de előtte még kegyelmet kapott Michal Kováč köztársasági elnöktől, mert annak fiával együtt szerepelt a Technopol-ügyben (a cég fiktív textilkereskedelmet folytatott német cégekkel), és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellenük. A kilencvenes évek végén értesült arról, hol épül a Kia autógyár, és a tulajdonosoktól felvásárolta, majd az államnak jó pénzért eladta az ottani telkeket. Neve szerepel az alvilági alakok listáján is, amely 2011-ben szivárgott ki rendőrségi berkekből, de országosan nem ez tette ismertté, hanem a Glance House-ügy. Ezt a cseklészi társasházat 2010 óta nem tudják befejezni a tulajdonosok közti viták miatt. 2012-ben Dobroslav Trnka akkori főügyész úgy döntött, hogy az épület alatti telek Kočner tulajdonát képezi. Nem véletlenül, a volt főügyészt és a mindenre képes vállalkozót szoros barátság fűzte össze. Katonatársak voltak, Trnka mondta azt, hogy rendszeresen együtt járnak káposztalevest enni a pozsonyi piacra. 2008-ban Marián Kočner Malina Hedvig ügyvédjét, Roman Kvasnicát is felkereste, és ajánlatot tett neki: ha Hedvig beismeri, hogy hazudott, megszüntetik az ellene folyó eljárást. Ezt a védőügyvéd elutasította, ezért a második ajánlat az volt, hogy Hedvig a főügyész felügyelete alatt Szlovákiában végeztessen egy hazugságvizsgálatot. Kvasnica ebbe sem ment bele, sőt az ajánlatokat nyilvánosságra hozta, ezért is beszélt róla Kočner úgy, hogy golyót ereszt a fejébe. Az ügyvéd feljelentést tett ellene, de a rendőrök azzal intézték el az ügyet, hogy Kočner már csak ilyen, ő így szokott beszélni.

 

Óvatos volt cimborák

Ami igaz, csak épp senkit sem ment fel a felelősség alól. Sem a túlkapásait tétlenül néző hatóságokat, sem a politikusokat, akik lovat adták alá, sem magát Kočnert, aki valóban elhitte, mert engedték, hogy higgye: neki mindent szabad. Még azt is, hogy videókat forgasson az általa legjobban utált újságírókról, és ezekben gúnyolja őket, a magánéletükben turkáljon, az egészségi állapotukról osszon meg információkat. Kočner egyszerűen maga volt a kilencvenes évek vadkapitalizmusa a gátlástalanságával, ízléstelenségével és határtalan arroganciájával – mindenkinek tett egy kis szolgálatot, mindenkiről tudott valamit, és ha úgy állt érdekében, fel is használta. Aki egyszer szóba állt vele, az nem lehetett és ma sem lehet biztos abban, hogy valamikor, valahol, valamilyen kontextusban nem kompromittálja őt, de mindenkinek lelke rajta.

Mert nem mindenki kereste a kegyeit és akart a társaságában mutatkozni vagy a szomszédságában lakni, mint Róbert Fico. Voltak olyan közéleti szereplők is, akik messziről kerülték. Ma ők azok a kevesek, akiknek nem kell magyarázkodniuk, hátradőlve nézhetik a komédiát, amely akkor kezdődött, amikor Kočnert a Kuciak-gyilkosság megrendelőjeként nevezte meg az egyik gyanúsított. Hogy Fico mennyire sietett kijelenteni: jogtalanul váltotta le a kormányát az utca és a köztársasági elnök, mert az olasz maffiának semmi köze az ügyhöz. Hogy mindenki, aki ismerte Kočnert, és ezt nem tudja letagadni, mennyire óvatos. Hogy hogyan tűnnek el Kočner gyalázkodó videói az internetről és az őt fényező műsorrészletek a kereskedelmi televíziók videóarchívumából.

 

A maguk képére

De ne dőljünk be a látszatnak, az ügy ezzel nem ért véget: Kočner nagy valószínűséggel csak köztes megrendelő lehetett. Valaki, akit megbíztak, mert tudták, mennyire szeret és milyen hatékonyan tud intézkedni. Még mindig meg is úszhatja, ha másért nem, azért, mert túl sokat tud azokról is, akik ma hatalmon vannak, vagy minden vágyuk az, hogy visszatérhessenek oda. Pedig pont Róbert Fico és a sleppje azok, akiknek ezt az egészet nem volna szabad megúszniuk. Még ha az olasz maffiának és a vele összefonódott Smernek nem volna is köze a Kuciak-gyilkossághoz, a Fico-kormányok által teremtett társadalmi hangulatnak köze van. Ahhoz, hogy márciusban távozniuk kellett, épp elég volt, hogy az olasz maffiához közeli alakokat (Trošková, Jasaň) engedtek a kormányhivatalba és államtitkok közelébe. Ahhoz pedig, hogy végképp eltűnjenek a süllyesztőben, nem kell súlyosabb érv, mint hogy egy olyan alak, mint Marián Kočner, ennyi éven át szabadon üzletelhetett itt ingatlanokkal, információkkal, emberek jó hírével és életével. Jobb jelképet keresve sem lehetne találni az elmúlt tíz év kormányzására, mint Marián Kočner – ők teremtették a maguk képére, növesztették naggyá, hagyták, hogy a fejükre nőjön, és egy kis szerencsével ő okozhatja a vesztüket is.

De hogy a végén egy kicsit a saját házunk táján is söpörjünk: szégyenletes és döbbenetes, hogy a gyilkosság kapcsán megvádolt személyek mind magyarok. A szlovák sajtónak becsületére legyen mondva, hogy ezt a tényt nem hangsúlyozta, mert a gyilkos egyszerűen gyilkos, de nekünk észben kell tartanunk. Ahogy nem mindegy és nem véletlen, hogy az egyik elkövető rendőr, a másik katona, úgy nem mellékes az sem, hogy valamennyien közülünk valók. Nem az elsők, akik ilyen kétes hírnévre tettek szert, ezért ideje volna arról is beszélnünk, mi az a kilátástalanság vagy ellenkezőleg, önteltség, ami egyszerű kisvárosi fiúkat a nacionalizmustól a harcművészetekig, a kétes vállalkozásoktól a bérgyilkosságig sodor…

 

Mindeközben október 6-áról 7-ére virradó éjszaka nemi erőszak és brutális gyilkosság áldozata lett Viktorija Marinova bolgár oknyomozó újságíró. Marinovát a román határon, a Duna partján fekvő Ruszében gyilkolták meg, és halála előtt meg is kínozhatták. A televíziós riporter korrupciós ügyek után kutatott. Legutóbb a GP-gate nevű ügy feltárásán dolgozott, melyben több újságíró annak járt utána, hogy építési vállalkozások és tanácsadó cégek hogyan rövidítették meg az adófizetőket európai uniós támogatásokból származó több millió levával. Mladen Marinov bolgár belügyminiszter hétfőn azt mondta: nincs rá bizonyíték, hogy a munkája miatt végeztek volna az oknyomozó riporterrel, a helyi rendőrség ugyanakkor azt közölte, hogy egyelőre egyetlen forgatókönyvet sem zár ki.

Az elmúlt időszakban több újságíróval végeztek az Európai Unió területén. Kim Wall svéd újságírónőt egy magán-tengeralattjárón gyilkolták meg, majd holttestét feldarabolták, és a tengerbe dobták. Daphne Caruana Galizia korrupciós ügyekben nyomozó máltai újságírónőt autójában robbantották fel 2017 októberében. Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságírót menyasszonyával együtt gyilkolták meg hidegvérrel idén februárban. (MTI)

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »