Gyilkosa vezette a nyomozókat a 27 évvel ezelőtt megerőszakolt minnesotai kisfiú holttestéhez – az eset hatására nyilvános a pedofilok jegyzéke az USA-ban

A 27 éve elrabolt minnesotai Jacob Wetterling szülei összetörtek a hír hallatán, hogy valószínűleg az 1989-ben eltűnt fiuk maradványai kerültek elő. A nagy port kavart eset hatására született 1994-ben törvény Amerikában a szexuális bűnözők nyilvántartásáról és nyilvános jegyzékéről.

A Stearns megyei seriff hivatala jelentette be, hogy a 27 éve elrabolt, akkor 11 éves minnesotai kisfiú, Jacob Wetterling maradványait találhatták meg. Azt is közölték, hogy törvényszéki szájsebész azonosította a maradványokat, vélhetően a fogak alapján.

Az ügyön eddig dolgozó nyomozók most értékelik az új bizonyítékot, és várhatóan a jövő hét elején közölnek az üggyel kapcsolatban több részletet.

Patty Wetterling, Jacob édesanyja – aki az elmúlt évtizedekben a hasonló tragédiát átélt családok szószólója lett – azt mondta a CNN-nek: "Összetört a szívünk, erre nincsenek is szavak."

Az elrablásakor, 1989-ben 11 éves fiú esete vezetett odáig, hogy 1994-ben elfogadták a nevét viselő, a gyerekek ellen elkövetett bűncselekmények és szexuális erőszaktevők regisztrációjáról szóló törvényt Amerikában, amely előírja, hogy fenntartsák a szexuális bűnözők jegyzékét.


Jacob Wetterling és gyilkosa, Danny James Heinrich

Jacobot egy maszkot viselő, fegyveres férfi rabolta el 27 éve. Éppen hazafelé biciklizett az öccsével és barátjukkal, amikor a fegyveres megállította őket, megkérdezte, hány évesek, majd megragadta Jacobot, a másik két fiúnak pedig azt mondta: fussanak a fák közé, vagy lelövi őket.

A fiút rengetegen keresték, köztük a Nemzeti Gárda és az FBI emberei, de nem akadtak a nyomára. Fordulat 2015 őszén történt, amikor elfogták az 52 éves, gyerekpornográfiával gyanúsított Danny James Heinrichet.

Ekkor ugyanis olyan DNS-nyomokat is találtak, amelyek a pedofil férfit összekötötték egy másik, nagyjából ugyanakkor, ugyanarról a környékről eltűnt fiú ügyével.

A tudósítások szerint Jacob Wetterling maradványaihoz az eltűnésével, illetve megerőszakolásával gyanúsított férfi vezette el az FBI nyomozóit, akik most DNS-teszttel győződnek meg arról, hogy a csontok valóban az 1989-ben eltűnt minnesotai fiú maradványai-e.

Minnesota kormányzója, Mark Dayton a maradványok megtalálásáról szóló hatósági bejelentés után azt mondta, továbbra is számíthat a szeretetre és támogatásra a Wetterling család, amely végre hazahozhatja a fiát békében nyugodni.

A fiú emlékére létrehozott, a gyerekek kizsákmányolásának megelőzésén dolgozó Jacob Wetterling Központ honlapján a család azt írta: "nem akarjuk, hogy Jacob története így végződjön.”

(Origó)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »