Gyertya és búzakalász – a holodomorra emlékezünk

Az 1930-as évek első felében történt ukrajnai éhínség, a holodomor több millió áldozatára emlékeztek szombaton Ukrajnában.Petro Porosenko államfő tervszerűen végrehajtott népirtásról beszélt, mellyel a szovjet hatalom akarta csírájában elfojtani az ukrán nép minden függetlenedési szándékát.

Magyar Menedék - Magyar Jézus

„A kollektivizálás, a parasztok ellenállásának elnyomása, az ukrán értelmiség megsemmisítése és az ukrán egyház felszámolása nem hozta meg a Moszkva által remélt hatást” – jelentette ki az ukrán elnök. A megemlékezésre több százan gyertyákkal és búzakalásszal a kezükben érkeztek.

Az ukrán mezőgazdaság erőszakos kollektivizálása, államosítása 1932-ben kezdődött, Sztálin utasítására. A gazdáktól gyakorlatilag elvették a vetőmagot, a termést, a búzát, a lisztet, a zöldséget és az állatokat is, így az embereknek egyszerűen nem maradt mit enniük. Ukrán és nyugati történészek is egyetértenek abban, hogy a holodomort nem természeti katasztrófa, hanem tudatos emberi döntések szándékosan idézték elő. A halálos áldozatok számáról csak becslések vannak; legalább 3, legfeljebb 10 millió ember halt éhen Ukrajnában ebben az időben. Az ország egyes részein a lakosság több mint negyede belehalt az éhezésbe. Ebben az időszakban egyébként a Szovjetunió más részein is volt éhínség, nem csak Ukrajnában.

Oroszország a mai napig tagadja, hogy a holodomor szándékos népirtás volt. Viszont a szovjet hatóságok tudatosan akadályozták az élelmiszerszállítást az éhínség sújtotta területekre, s elszállították a búzát Ukrajnából, miközben az országban naponta ezrek haltak éhen.

mti


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »