A keresztyén ember lelkében valahol mindig is ott élt a másokról, az elesettekről való gondoskodás fontossága. Nem véletlen, hogy közösségeinkben a legnehezebb időkben sem maradtak egyedül az özvegyek, az árvák.
Tudunk településről, melyet Lelencfalvának neveztek el, mert ott igen sok család fogadott be a második világháború után magára maradt gyermeket. Igaz, a modern – de mondhatjuk önzőnek is – kornak nevezett XXI. században már nem annyira divat ez a gyakorlat, de azért nem halt ki az emberiesség. A beregszászi református gyülekezet pedig példát mutat ebben…
Emlékszem, a múlt század utolsó évtizedében számtalan utcagyerek jelent meg a város közterein. Akik a gépkocsitulajdonosoknak ajánlották fel némi fizetség reményében, hogy vigyáznak a parkolókban hagyott autójukra. Mert szüleik munkanélküliekké váltak, s így ők lettek a „családfenntartók”. Vagy legalább maguknak keresték meg a mindennapi betevőt. És akkor a jött a gyülekezet: zsíroskenyérre és teára invitálta rendszeresen ezeket a fiatalokat, akiknek lelki táplálékkal is szolgáltak. Lelkeket mentettek már akkor is…
Közben érlelődött a gondolat: a kórházakban hagyott, állami intézményekben sanyarú körülmények között élő gyermekeknek is meg kellene adni az életesélyt, hogy családban nőjenek fel, ahol Krisztushoz vezetik őket. 2001-ben végül Taracközi Ferenc lelkész kezdeményezésére megalapították a Sámuel Alapítványt, melynek jelenleg Sipos Géza az elnöke. A jubileum kapcsán vele beszélgettünk a kezdetekről, a célokról.
– A Sámuel Alapítványt azért hoztuk létre, hogy esélyt adjunk az árva és nehéz sorsú gyermekeknek, akik önhibájukon kívül maradtak egyedül a kórházak gyermekosztályain, vagy kerültek állami árvaházakba, gyermekotthonokba – mondja Sipos Géza. – Mi segíteni szeretnénk, hogy ők is szerető családban nőhessenek fel. Mert meggyőződéssel hisszük és valljuk, hogy minden gyermeknek családban a legjobb, ahol gondviselő, szerető szülők, nagyszülők mellett testvérek veszik körül. Ezért olyan keresztyén, hitben járó családokat házaspárokat kerestünk meg, akik nyitottak voltak az elhagyott gyermekek befogadására. Számukra – sok-sok támogatónak köszönhetően – segítséget tudtunk nyújtani a megfelelő otthon kialakításához. Emellett az örökbefogadás útvesztőjében is segítünk eligazodni azoknak, akik szívében megszületett a döntés, hogy ily módon lesznek Isten áldott eszközeivé a gyermekek Jézushoz vezetésében, így szeretnének igazi családdá válni.
– Alapítványunkhoz jelenleg hét családtípusú gyermekotthon, két befogadó és egy gyámcsalád tartozik, illetve 18 olyan szülőpárral van kapcsolatunk, akik a segítségünkkel fogadtak örökbe gyerekeket. Így immáron száz gyermeket sikerült szerető családba juttatni. Ezzel egyébként egy állami gyermekotthon működtetését pótoljuk.
– Ez így igaz. Itt igazi érzelmi szálak kötik össze a családtagokat. Ami nem szakad meg akkor sem, amikor a nevelt vagy befogadott gyermek felnőtté válik. Bár a családtípusú gyermekotthonokba új gyermekeket kell fogadni a 18. életévüket betöltöttek helyére, de a nagyok sem kerülnek az utcára, hisz ők egy igazi családban nőttek fel, ahol a szülők mindig szeretettel hazavárják őket. Viszont helyszűke miatt nehéz megoldani így mindenkinek az elhelyezését.
– Jelenleg Kárpátalján évente egy-két felnőtté vált állami gondozott vagy családtípusú gyermekotthonban nevelkedő fiatal jut lakáshoz. Ezért tartjuk fontos feladatunknak, hogy átmeneti otthont biztosítunk számukra.
Jelenleg ez az egyik fontos célkitűzésünk, amihez várjuk a felajánlásokat, segítséget. Emellett folyamatosan keressük az olyan családokat, házaspárokat, akik szívesen lennének családtípusú gyermekotthon vezetői, lennének nevelő szülei az oda került gyermekeknek, vagy akik az örökbefogadás mellett döntenek. Ne feledjük, mire int Jézus: „Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött” (Mk 9, 37).
Marton Erzsébet
Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »
