Gyermekhalál: információhiány a gyámügynél

Nem állt az elsőfokú gyámhatóság rendelkezésére valamennyi szükséges információ – ezt állapította meg az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vizsgálata a júniusban történt recski gyermekhalál kapcsán. A tárca a Magyar Nemzet közérdekűadat-igénylésére közölte, különösen azok az információk hiányoztak, amelyek a szülői együttműködés védőnő által észlelt hiányára vonatkoztak, illetve a védőnő kételyeire a szülők gyermeknevelésre való alkalmasságát illetően. Az Emmi egyébként már kezdeményezte az érintett hatóságok dolgozóinak munkajogi felelősségre vonását, továbbá a Heves Megyei Kormányhivataltól bekért dokumentumok alapján egy független, központi vizsgálat lefolytatásáról is döntöttek.

Emlékezetes: a két hónapos csecsemő június elején halt meg Recsken. A szülők ellen a rendőrség halált okozó testi sértés gyanúja miatt büntetőeljárást indított. A tragédia annak fényében még súlyosabb, hogy az apa ellen már folyamatban van egy nyomozás, a 21 éves férfi hibájából ugyanis az elhunyt gyermek idősebb testvére tavaly tavasszal két hónap alatt háromszor szenvedett életveszélyes fejsérülést.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 08.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »