Gyengült kissé a forint a kamatdöntés kihirdetése után

Gyengült kissé a forint a nemzetközi bankközi devizapiacon kedd délután, miután kihirdették a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatdöntését, majd nyilvánosságra hozták közleményét.

Hírdetés

Az MNB Monetáris Tanácsa az elemzői várakozásokkal összhangban nem változtatott a kamatkondíciókon: az alapkamat 0,6 százalékon, az egynapos hitel kamata 1,85 százalékon, az egynapos betét kamata pedig mínusz 0,05 százalékon maradt.
   
Közleményében a testület kiemelte a koronavírus-járvány által okozott bizonytalanságokat, és jelezte, hogy emiatt a tartósabb inflációs hatások megítélésében a szokásosnál is nagyobb óvatosság indokolt. Jelezte, az MNB készen áll arra, hogy az állampapír-vásárlásokat a tízévesnél rövidebb lejáratú állampapírokra is kiterjessze, a Növekedési kötvényprogram keretösszegét pedig 750 milliárd forintról 1150 milliárd forintra emelték.
   
A kamatdöntés kihirdetésekor, két órakor az euró 358,50 forinton forgott, míg előtte tíz perccel 358,39 forinton. A közlemény megjelenése, három óra előtt pár perccel már 358,73 forinton, három óra után pár perccel pedig már 359,06 forinton jegyezték a közös európai fizetőeszközt.
   
Délután háromnegyed négykor 358,89 forinton forgott az euró, ami 0,45 százalékos erősödést jelent a hétfői zárószinthez képest.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »