Gyengüléssel kezdte a forint a hétfő reggelt

Gyengüléssel kezdte a forint a hétfő reggelt

Gyengült kissé a forint hétfő reggel a főbb devizákkal szemben a péntek esti árfolyamához képest a nemzetközi devizakereskedelemben – adta hírül az MTI.

Az eurót a péntek esti 405,04 forint után hétfő reggel hét órakor 406,00 forinton jegyezték, a dollár jegyzése 398,20 forintról 399,98 forintra ment fel, a svájci franké pedig 406,07 forintról 408,75 forintra emelkedett.

Hírdetés

Hétfő reggeli jegyzésén a forint az egy héttel korábbi kezdéshez képest 1,5 százalékkal áll gyengébben az euróval, 4,3 százalékkal gyengébben a dollárral, valamint 2,3 százalékkal gyengébben a svájci frankkal szemben. A hó eleji kezdésnél 2,4 százalékkal áll gyengébben a forint az euró, 5,8 százalékkal gyengébben a dollár és 3,36 százalékkal gyengébben a svájci frank ellenében.

Mint az jól ismert, a múlt hét folyamán sikerült a magyar fizetőeszköznek már a 420-as euróárfolyam alsó határát is kapargatnia; a forint drámai mélyrepülését követően döntött úgy a jegybank, hogy 9,75 százalékos kamattal hirdeti meg az egyhetes betétet. Később az MNB azt is bejelentette, hogy várhatóan július 12-én, kedden a még 7,75 százalékos alapkamaton is további emelést hajtanak majd végre.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »