Gyenge hetet zárt a BUX

Gyenge hetet zárt a BUX

Csökkenő forgalom mellett mérséklődött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 38 240,09 ponton fejezte be a hetet, az előző heti záró értékénél 898,78 ponttal, 2,3 százalékkal alacsonyabban.

A részvénypiac heti forgalma 58,33 milliárd forint volt az előző kereskedési héten elért 77,54 milliárd forint után, a vezető részvények árfolyamai a Richter kivételével csökkentek.

Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-hez eljuttatott tőzsdei elemzésében kiemelte, hogy a héten szűk sávban mozgott a BUX kereskedése, a kezdeti pozitívabb nyitás után inkább oldalazás után csökkenni kezdett az index, miközben a nemzetközi hangulat inkább enyhén pozitív volt.

A héten két nagyobb és több kisebb kibocsátó is közzétette negyedik negyedéves gyorsjelentését, mind a Mol, mind a Magyar Telekom várakozásokat meghaladó gyorsjelentéseik ellenére csökkenő trendben fejezték be a hetet.

Az Equilor Befektetési Zrt. szerint a Molnál a befektetői figyelem központjában az extra osztalék állhat, erről március elején dönt majd a társaság vezetése. Az elemzésben kiemelték, hogy a Magyar Telekomnál összességében kedvező eredmények érkeztek, a jövőre vonatkozóan a távközlési vállalat szerint némileg csökkenhet a készülékértékesítés, ezt tükrözi a 2018-as bevételi célkitűzés is.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »