Gyászfelvonulás Ján Kuciakért és Martina Kušnírováért

Gyászfelvonulás Ján Kuciakért és Martina Kušnírováért

POZSONY. 2018. március 2-án, pénteken 17:00 órától gyászfelvonulásra kerül sor a fővárosban az Aktuality.sk internetes portál oknyomozó újságírójáért, Ján Kuciakért és párjáért, Martina Kušnírováért, akik a napokban Nagymácsédon kettős gyilkosság áldozatául estek.

A gyászfelvonulásnak, amelyet az elhunyt Kuciakot személyesen ismerő Peter Nagy és Katarína Nagy Pazmany hívtak össze, a pozsonyi Hviezdoslav tér a kiindulópontja – tájékoztatott Dávid Straka, a Nagy Korrupcióellenes Menet (VPP) egyik szervezője.

„Az, hogy a tényfeltáró újságírót és párját meggyilkolták, olyasvalami, ami mellett nem tudunk szó nélkül elmenni. Nem tudunk szótlanok maradni mint polgárok, mint újságírók, mint a civil szférában tevékeny emberek, mint olyan emberek, akik szeretik Szlovákiát, és hisznek benne, hogy Szlovákia képes arra, hogy jó és tisztességes ország legyen, ahol ilyen dolgok nem történnek meg" – nyilatkozták a szervezők, Peter Nagy és Katarína Nagy Pazmany.

A pozsonyival egy időben Turócszentmártonban, Brünnben és Besztercebányán is gyászfelvonulások lesznek az elhunytak emléke előtt tisztelegve, de az sem kizárható, hogy más városok is csatlakoznak. A szervezésben a Nagy Korrupcióellenes Menet alatt szerveződő diákság is bekapcsolódott.

Tizenkilenc főszerkesztővel találkozott a miniszterelnök

Robert Fico miniszterelnök, Robert Kaliňák belügyminiszter és Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány kedden 19 véleményformáló szlovákiai sajtóorgánum főszerkesztőivel találkozott.

A találkozó alkalmával a kormányfő ismételten arról biztosította a főszerkesztőket, hogy a kormány tiszteletben tartja a média társadalomban játszott szerepét, s a sajtószabadságra a demokratikus társadalmi berendezkedés pótolhatatlan részeként tekint – tájékoztatott a kormányhivatal.

A kormányhivatal sajtóosztályának közlése szerint a felek értekeztek a kettős gyilkosság bizonyos részleteiről. A kormány és a rendőrség képviselői vázolták az egyes, az újságíró és párjának meggyilkolásával kapcsolatosan tett nyomozati lépéseket.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »