„Gusztusom volt odasózni egyet” – Tarlós István megafonokról, patkányokról és arról, amiben a Fidesz is esélytelen

(…)– Fideszes bekötése mondjuk erős.– Kínai lebujokban keverik így a kártyát, ahogy önök a kérdéseket. Nekem a Fideszben nem szoktak megtiltani semmit. Sem utasításokat adni. Ezt Orbán Viktor tudja a legjobban. A Magyar Narancs, amely talán nem számít Tarlós-imádó orgánumnak, miket írt még három éve is? Azt, hogy ultimátumot adtam a kormánynak. Hogy összecsaptam a jobboldal meghatározó gazdasági köreivel. Vagy a Propeller. „Tarlós keményen odaszólt Orbán Viktornak”. Az utóbbi egy-másfél évben jelent meg ez az idétlenség, hogy nekem parancsokat osztogatnak. Még a feleségem is megizzad azzal, hogy megtiltson nekem valamit. Egy párt, amelynek tagja sem vagyok, higgye el bátran, ezen a téren esélytelen. Színjáték az egész. Karácsony polgármester úr valójában nem akar velem vitatkozni. Ha akarna, rég leült volna Puzsérral egy éles vitára. Nem Magyar György moderálásával, előre kialkudott kérdésekben.– Puzsérnak ezer lehetősége lett volna vitázni, csakhogy miután megígérte, mégsem indult el az előválasztáson.– Ugye nem azt mondja, hogy Puzsér fél Karácsonytól? Az előválasztás előtt átverték Puzsért. Azért nem indult – ahogy mondta. Ön persze azt véd, akit akar.– Csupán a tényeket soroljuk.– Nézzük akkor a tényeket! Karácsony Gergelynek öt éve volt arra, hogy vitatkozzon velem. Meg sem próbálta. Én az utolsó teljes ellenzéki évemben a közgyűlésben 59-szer vesztem össze Demszky Gáborral. Karácsony egyszer szólalt meg.– Mert Karácsony szerint ön annyira uralja a közgyűlést, hogy ott sem lehet értelmes vitát folytatni.– Ha annyira leuraltam a közgyűléseket, hogy is van az, hogy az évben Horváth Csaba, aki szintén főpolgármester akart lenni, 73-szor szólalt fel? Gy. Németh Erzsébet 88-szor. Még a jobbikos Tokody Marcell is 36-szor. Felszólaltak, vitáztak. Karácsony Gergely egyszer. Akkor miről beszél?Karácsony Gergelynek öt éve volt arra, hogy vitatkozzon velem.– Egy másik Gergely főminiszterként zsarolni kezdte a fővárost, hogy ha nem önt választják meg, nem érvényes a kormány és Budapest megállapodása. Rászorul ön efféle miniszteri segítségre a győzelemhez?– Megint kezdik ezt a zsarolási színlelést? Gulyás Gergely szavainak félremagyarázása csupán az ellenzék félelmét jelzi. A miniszter úr nem azt mondta, hogy Budapest elesne a beígért projektektől. Csak nem biztos, hogy olyan emberre bízzák a lebonyolítást, aki eddig Zuglóban csak azt bizonyította, hogy képtelen ilyeneket lebonyolítani. Azt sem mondta a miniszter, hogy magánemberek közötti megállapodás volt, amelyet Orbán Viktorral kötöttem. Ilyen sunyi csúsztatások eddig egyetlen kampányban sem voltak. Nem közjogi, hanem politikai megállapodás volt. Ezt mondta Gulyás Gergely. Ez pedig igaz. Politikai megállapodás volt, amelyet én szabtam feltételül ahhoz, hogy elinduljak. Ennek első pontja, hogy meg kell maradnia a közvetlen főpolgármester-választásnak.– Önnek köszönhetjük, hogy van még ilyen?– Ezt konkrétan nem állítom. Nem tudom, voltak-e egyéb elhatározások. Azt tudom, hogy ezt első számú feltételéül szabtam újbóli indulásomnak.– Miért ragaszkodnak önhöz ennyire? Mert ön a legesélyesebb, vagy mert nem veszélyes Orbán Viktorra, mint mondjuk valamely fiatal fideszes, aki még a végén a miniszterelnök fejére nő?– Ugyan valamennyi választáson több szavazatot szereztem, mint az engem támogató párt vagy pártok, miniszterelnök valóban soha nem akarnék lenni – bár tudjuk, van aki már három szűk év kerületi polgármesterség után bejelentkezett. Amúgy meg:mégis ki van ebben a politikai mezőben, aki veszélyes lenne a miniszterelnökre? Akár a Fideszben van ilyen?– Pillanatnyilag nem látszik.– Akkor mire jó ez az együgyű gondolatkísérlet? Túl azon, hogy nekem akarnak odadöfni vele. Eszelős próbálkozás.– Vagy éppen sikeres. A Publicus felméréséből az derül ki, hogy Karácsony lefaragta a hátrányát, a finisben fej-fej mellett tempóznak.– Amikor kijön a Századvég vagy a Nézőpont kutatása arról, hogy 15 százalékponttal vezetek, másnap megjelenik valami másik intézet azzal, hogy fej-fej mellett vagyunk. Legalább egy hónapja csinálják, hogy Karácsony Gergely 1 -2 százaléknyira megközelít. Érdekes. Kizárom, hogy komoly cég ekkorát tévedne. Valakire biztosan nehéz magyarázkodás vár október 14-én.– Szóval nyugodt.– Teljesen. Nyilván minden választás választás. A lefújásig nincs vége a meccsnek, de ön szerint ma megengedhetné magának a Századvég, hogy 15 százalékpontot tévedve sorozatosan átverjen engem és a Fidesz vezetőit?– Ha ez a mérés kifele szól, s van egy belső, amelyet önök látnak, akkor simán.– A másik táborhoz kötött kutatóknak meg hisz? Ott nem lehet belső mérés? Egyébként még ők sem hoztak olyan eredményt, hogy a zuglói polgármester előttem állna, vagy akár egálban lennénk. Mindenesetre egy fontos közvélemény-kutatás van: a választás 13-án. A nyugalmam különben sem a mérésekből ered.(…)Tovább a cikkhez

Hírdetés


Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »