Guruló kormányablakot adtak át a Balatonnál

Guruló kormányablakot adtak át a Balatonnál

Veszprém megyében ez már nem is az első.

Kormányablakbuszban valamennyi, kormányablakban elérhető ügy intézhető. A busz előnye, hogy könnyen, gyorsan megközelíthető a kistelepülések lakói számára – hangsúlyozta a Miniszterelnökség kormányablakokért felelős miniszteri biztosa kedden Balatonszepezden, egy kormányablakbusz átadása alkalmából tartott rendezvényen.

Domokos Péter elmondta, hogy Veszprém megyében ez a második kormányablakbusz, amely az országban működő 307 kormányablak által alkotott hálózatot egészíti ki. Közlése szerint az ország összes megyéjében és a fővárosban is működik kormányablakbusz, 2020-ban huszonkét busz fogadta az ügyfeleket országszerte.

A buszokat zsákfalvakban vagy olyan településeken „állítják szolgálatba”, ahol nincs kormányablak. A buszon több mint 2500 féle ügyet lehet intézni vagy indítani – fogalmazott.

Domokos Péter szólt arról, hogy az idén további három busz áll majd szolgálatba Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Pest megyében. Mint mondta, az új Veszprém megyei egy „harmadik generációs” busz, 20 százalékkal nagyobb a belső tere és 70 százalékkal hosszabb.

Hírdetés

Tájékoztatása szerint tavaly 21 ezer ügyet bonyolítottak le és 10 ezer alkalommal adtak tájékoztatást a mobil kormányablakokban; 2021-ben 46 500 ügyintézés és 9200 tájékoztatás történt a buszokon.

A polgármesteri hivatal a saját fórumain közli, hogy merre található a jármű, valamint az interneten is követhető lesz a menetrendje – tette hozzá a miniszteri biztos.

Takács Szabolcs Veszprém megyei kormánymegbízott elmondta, 2018-ban került a megyébe az első busz. Hozzátette, fesztiválokon, rendezvényeken is igénybe lehet venni a busz szolgáltatásait.

Az új busz tabletekkel is fel van szerelve, így előre lehet időpontot foglalni az ügyintézéshez – közölte.

Veszprém megyében 14 kormányablak működik, a buszok egyike mostantól a 8-as számú főúttól délre, a másik északra jár majd – fűzte hozzá.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »