Gundel Takács Gábor Csilizpatason – Életem két visszatérő kérdése: Ki az igazgató úr, és hova esnek a játékosok

Szeptember végén Magyarország talán legismertebb sportriportere, tévés személyisége, Gundel Takács Gábor a csallóközi Csilizpatasra látogatott, ahol érdeklődőkkel telt kultúrház fogadta őt. A beszélgetős esten több témát is érintett, többek között beszélt arról, hogy lett belőle riporter, miért távozott a közmédiától, de beszélt a Maradj talpon! és az Áll az alku kulisszatitkairól is, valamint arról, hogy szeretne-e DAC-meccset közvetíteni.

 

Gundel Takács Gábort a beszélgetős est szervezője Darnai Bálint és Nagy Erika felvidéki írónő kérdezte, de helyet kaptak a közönség kérdései is. A beszélgetés során, mintha csak a televízió képernyője előtt ülnék, ugyanazzal az emberközeli stílussal mesélt Gundel életéről, nem egyszer megmosolyogtatva a közönséget érdekes történeteivel. Az alábbiakban a beszélgetőesten elhangzottakat szemléztük.

 

Arról, hogy miként kezdődött pályafutása a médiában, a következőképpen válaszolt az ismert riporter:

 

Amit nagyon akartam, az sosem sikerült, ami pedig eszembe sem jutott, azt végül elém hozta az élet: Úgy lettem televíziós, hogy azt én sosem terveztem. Én színész akartam lenni, színházzal akartam foglalkozni, (…) amatőr színházakba jártam, többször felvételiztem a színművészeti főiskolára, de ezeket a próbálkozásaimat nem koronázta siker.

 

Életemben öt nagyon megalázó élményem volt. Az egyik a katonaság, a másik négy pedig a négy sikertelen felvételi a Színművészeti Főiskolára.

 

Nagy Erika, Gundel Takács Gábor és Darnai Bálint

 

Hat évvel később, akkor már 24 éves voltam, el kellett fogadnom, hogyha valami ilyen sokáig nem sikerül, akkor az már nem lehet véletlen. (…) És igazából számomra mérvadó, komoly színházi szakemberek azt mondták, hogy „Figyelj, te nem biztos, hogy színész vagy egy színházban”. Azt is mondták, hogy nem tudják megmondani, hogy mi hiányzik. Ugye, az embernek vagy van egy ilyen jelenléte a színpadon, vagy nincs. (…)

 

„Valaki azt mondta nekem, hogy te olyan ügyes színész lennél. Aztán gyorsan hozzátette, hogy színészben nem az ügyes a jó. Az ügyes színész remekül áll ott hátul, nem zavar, és nem ejti el az alabárdját”

 

Rá kellett jönnöm, hogy el kell engednem ezt az illúziót, hogy én színész leszek. Akkoriban elég sokfelé dolgoztam – leszámítva a katonaságot -, például a televízió sportosztályán is külsős ügyelőként. És amikor becsuktam ezt a színházas ajtót magam mögött, a televízióban kinyílt egy másik, indítottak egy sportriporteri pályázatot. Azt mondtam magamnak, hogy én ezt megpróbálom.

 

 

Elindultam tehát ezen a vonalon. Idővel azt mondták, hogy csinálhatok egy riportot, aztán megengedték, hogy elmenjek egy focimeccsre, persze a legérdektelenebbre, hogy csináljak egy három perces összefoglalót. Így sikerült szépen egyre előrébb jutnom.

 

(…) Ez a munka azzal járt, és ezzel kapcsolatban a családomnak kellett áldozatot hoznia, hogy az én munkám nem hétfő reggeltől péntek délutánig tart, hanem addig, amikor azt csinálni kell. Életem során nagyon sokat dolgoztam hétvégén, sokat voltam úton, sokszor előfordult, hogy három-négy-öt hétre kellett elutaznom. Ami valóban „áldozatnak” mondható, hogy az ember élete kevésbé kiszámítható.

 

De igazából én jobban szeretek így dolgozni. (…) Nagyon-nagyon változatos az életem mindenféle szempontból,  (…) egyszer sportot csinálok, egyszer showműsort… Ez frissen tartja az embert és ezért szerencsésnek érzem magam.

 

 

(…) Mi kell ahhoz, hogy valaki jól tudjon közvetíteni egy focimeccset?

 

Hát, az ember úgy nézi oszt’ beszél /nevet/. Nyilván ennek több rétege van. Az egyik, hogy a közvetítő információkkal segíti a nézőt, milyen bajnokságról van szó, kik játszanak, mi a meccs tétje, egyáltalán, mi is a drámai helyzet, miért izgulunk, mi a tétje a dolognak.

 

A másik fajta információ, mikor elmondjuk, hogy ki kicsoda. A mi szakmánknak az egyik legkritikusabb része, mikor a nézőtéren mutatnak valakit. Ha az ember nem tudja, akkor az ember egyszer még úgy csinálhat, mintha nem látná, de mikor negyedszer mutatják, akkor már muszáj lenne valamit mondani. És ha az embernek fogalma sincs róla, az azért kellemetlen.

 

 

Amikor a spanyol-holland 2010-es EB-döntőre készültem, én utánanéztem a két királyi családnak, hogy felismerjem, ha valamelyik herceg ott van. Vagy hogy egyáltalán kik lehetnek a VIP vendégek.

 

Ami igazán érdekes, az az, hogy a közvetítő segít megérteni, hogy valójában mi történik azon a sporteseményen.

 

Én ezt akkor tanultam és értettem meg, mikor Gyulai István televíziós kommentátor volt, és közvetített egy 10 ezer méteres síkfutást. Na most, a 10 ezer méteres síkfutás első ránézésre dögunalom, színes ruhába öltözött emberek 25 kört futnak a stadionban.

 

Hallgatom a Gyulait és pont a legnagyobb dögunalom kellős közepén azt mondja, hogy az, aki az első helyen fut, az azért fut az első helyen, mert tudja, hogy neki nem igazán jó a hajrája, ezért neki tempót kell diktálnia, hogy a jó hajrások a végére elfáradjanak. Aki a második helyen fut, annak szintén az a jó, hogy tempót diktálhat, de mázlija van, mert a másik pali hamarább bevállalta, hogy tempót diktál. Tehát, ő megy az első nyomában, amíg lehet, hogy meghúzódjon a szélárnyékban. A harmadik ürge, az tudja, hogy ez a kettő így gondolkozik, ezért hogy megtörje a tempót előre akar majd menni, hogy lelassítsa a mezőnyt, hogy maradjon ereje a hajrára. Hirtelen nem színes ruhás emberek voltak ott, hanem gondolkozó futók, motivációkkal és célokkal.

 

 

Erről szól ez a dolog. Hogy minden emberi tevékenységgel kapcsolatban megértsük, hogy aki valamit csinál, miért csinálja, és hogyan gondolkozik. Ez egy időtlenül érdekes dolog. Egy kommentátornak az a dolga, hogy megpróbál segíteni a nézőnek megérteni, hogy a pályán lévő emberek hogyan gondolkoznak.

 

Közönségkérdések

 

Természetesen a csilizpatasi kultúrházban megjelentek mindannyian kíváncsiak voltak úgy az Áll az alku, mint a Maradj Talpon kulisszatitkaira.

 

„Életem két visszatérő kérdése: Ki az igazgató úr, és hova esnek a játékosok. Amit egyébként nem mondok el. De szándékosan hoztuk létre ezeket az elemeket.”

 

Mint mondta, ha elmondaná ezeket a titkokat, akkor a műsor elveszítené a varázsát.

 

 

Miért hagyta ott a magyar közmédiát?

 

Igazából én ezt a történetet már lezártam. Én nem a műsort akartam otthagyni, hanem magát a magyar televíziót. Méghozzá azért, mert nem szakmai, hanem politikai okból beleszóltak a műsor készítésébe, és én akkor azt mondtam, hogy számomra ez nem vállalható. Én jeleztem a főnökeimnek, hogy ez nekem nem jó, hogy ehhez én nem tudom adni a nevemet, keressünk erre a problémára egy megoldást, de végül erre nem került sor.

 

Én elmondtam nekik, ha ők nem tudják megoldani ezt a problémát, én csak egyféleképpen tudom megoldani: hogyha felmondok és nem adom az arcom az ő döntéseikhez. Kértek ugyan gondolkodási időt, de végül beadtam a felmondásomat, és eljöttem.

 

Tehát nem a műsorral volt a gond, ott más problémákkal voltak, leginkább az, hogy pihentetni kellett volna. Nem véletlen, hogy például a TV2 úgy gondolkozik, hogy az Áll az alkuból vegyünk fel harmincat, és bármennyire sikeres, akkor is kicsit tegyük félre, játszunk egy kicsit mást, és aztán megint vegyük elő, és jobban fogják szeretni az emberek.

 

Ugyanazt a televíziós műsort sem lehet nézni orvérzésig.

 

 

Mi körülbelül 180 Maradj Talpont csináltunk egy év alatt. Jót tett volna a műsornak, ha egy kicsit pihentetjük, ha egy időre csinálunk valami mást, és aztán megint elővesszük és akkor szeretni fogják az emberek. Ehhez képest még akkor sem hagyták abba, amikor én azt mondtam, hogy nekem ennyi volt, hanem kerestek valaki mást a helyemre. És sajnos pontosan az történt, amit látni lehetett, hogy a nézettsége leesett körülbelül a negyedére, és utána hagyták abba. Miért kellett ezt, miért kellett kivéreztetni?

 

Rossz látni, hogy amit szeretnünk, az elsorvad és tönkremegy.

 

Én mondtam nekik, hogy nem akarok igazságot tenni, hogy kinek van igaza, nektek, vagy nekem. De az biztos, hogy nem egy síkon gondolkozunk. Akkor csináljuk külön.

 

 

A játék akkor jó, ha megnyerhető. (…) De nagyon kevés az az ember, aki az 50 millióért játszik. Én azt tapasztaltam, hogy két-három millió forint már az az összeg, aminél már – nagyon kevés kivétellel – mindenki elgondolkozik. Szerintem teljesen mindegy, hogy egy játékban a főnyeremény 25, 50 vagy 100 millió. Az a fontos, hogy tudnak-e két-három millió forintot nyerni.

 

Én mindig azt tanácsoltam a játékosoknak, hogy figyelj, ha az összeg már akkora, hogy nem tudsz a játékra koncentrálni, mert azon izgulsz, hogy csak el ne veszítsem, akkor inkább ne játsszál tovább, mert nem fogsz tudni nyerni. Inkább vidd el.

 

Az Áll az alkuban is meg lehet figyelni, hogy elkezdenek játszani, az elején még persze nem áll az alku, aztán eljön az a pont, mikor elhangzik egy olyan szám, amikor a játék már komoly. És akkor látom rajta, hogy ez már az életéről szól. Már átváltotta valamire, ami az életében fontos.

 

 

Nagyon kevés a kivétel. Egyszer játszott a Maradj Talponban egy aneszteziológus. Megnyerte az utolsó előtti párbajt is, és volt három millió valahányszázezer forintja, de nem volt már passzolási lehetősége. Ilyenkor az átlag játékos azt mondja, hogy köszönöm szépen, én ezt elviszem. Ő azonban azt mondta, hogy tovább játszik. Kérdeztem tőle, hogy miért.

 

És azt mondta, hogy egy aneszteziológus orvos, mint ő, minden nap bemegy a műtőbe, elaltat egy beteget, és neki biztosnak kell lenni abban, száz százalékra biztosnak, hogy az a beteg felébred. Ő soha nem kockáztathat. És ő ebben a játékban a kockázatot szeretné megélni. Mert ő holnap megint bemegy a műtőbe, és megint nem kockáztathat.

 

Volt egy hölgy, aki az ötödik párbaj után – amikor már ki lehet szállni, de csak a fele összeggel – azt mondta, hogy ez egy nagyon szép összeg, de neki beteg a gyermeke, és sok pénzbe kerül a gyógyítása, és ez a nyeremény még nem elég arra, amire szüksége lenne, ezért tovább játszana. Kérdeztem, kivel szeretne játszani? A hölgy rámutat egy másik hölgyre (akkor még a párbajnál egy nő – egy férfi volt a sorrend).

 

 

És ilyenkor a forgatás leáll, hogy átpakoljuk a kamerákat a párbajozók köré. Leálltunk, és az a hölgy, akit kiválasztott, odajött hozzánk a szünetbe, és azt mondta, hogy ő nem fog válaszolni. Mivelhogy neki is van gyereke, és ő nem fogja ettől az anyától elvenni a pénzt, amit a gyermeke gyógyíttatására költene. Na, most akkor mit csináljunk? Megkérdeztünk egy másik hölgyet, hogy párbajozna-e, de ő sem lett volna hajlandó párbajozni.

 

Végül, az a hölgy, aki versenyben volt, azt mondta, hogy vegyük újra azt a részt, ahol megkérdezem tőle, hogy akar-e tovább játszani, és akkor ő azt válaszolja, hogy nem, és elviszi azt az összeget. De míg ez mind lejátszódott, a főnököm, a kreatív producer telefonált párat,

 

és mire eljutottunk oda, hogy vegyük újra a kérdést, addigra már megkaptam azt az információt, hogy kivételesen odaadhatjuk az egész összeget.

 

 

A TV2-nél sem maradna ott minden áron

 

A közönség kérdésere válaszolva Gundel elmondta, hogy ha a TV2-nél is előfordulna az, hogy politikai okból avatkoznak bele a műsorba, akkor onnét is távozna.

 

Sajnos olyan időt élünk hogy annyira feszült a közönség politikai értelemben, hogy ha én elköteleződnék az egyik másik politikai irány felé, mindegy hogy melyikről van szó, az emberek még azt is másképp ítélnék meg, hogy hogyan közvetítek egy futballmérkőzést. Attól függően az ember szimpatizál-e politikailag, vagy sem. Ha én sportközvetítéseket és szórakoztató műsorokat akarok csinálni, akkor nekem gondosan távol kell magam tartani a politikától, hogy ne tegyen tönkre, hogy ne az alapján ítéljenek meg.

 

 

Az egyik néző felvetette, hogy szeretné egyszer hallani, ahogy Gundel Takács Gábor közvetít le a tévében egy DAC-meccset.

 

Az a baj, hogy most kezdtek el DAC meccseket közvetíteni, amikor én eljöttem. A dal, amit a meccsek elején énekelnek, az kering az interneten és egészen hátborzongató. Egyébként a csapatban nem sok magyar játékos van, a többség szlovák, ennek ellenére van a dolognak egy olyan feelingje, ami egészen fantasztikus.

 

Komjáthy Petőcz Andrea

A cikkben szereplő képek a szerző felvételei


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »