Gulyás Balázs: Ez a rezsim se nem konzervatív, se nem keresztény, se nem polgári. 

Gulyás Balázs: Ez a rezsim se nem konzervatív, se nem keresztény, se nem polgári. 

Kinek szurkoltál vasárnap?

Természetesen a horvátoknak. 

Mert megvédték a keresztény Európát a migránshordák elől?

Nem, nem ezért. Mégis csak nyolcszáz éven keresztül éltünk közös államban. Nem ezer éven át, mint, ahogyan L. Simon László mondta, de azért ez a nyolc évszázad is elég súlyos érv, hogy az ember nekik szorítson, ha már a mieink erre a világtornára sem jutottak ki. 

No, de ők mégis csak a “mi kutyánk kölykei”, megmondta a miniszterelnök úr is. 

Én azért kíváncsi lennék, hogy mondjuk

a horvát elnök asszony hogyan reagálna, ha meghallaná ezt a mondatot. Mi, magyarok persze értjük, hogy ez a kifejezés mit jelent a mi nyelvünkön, ám, ha szó szerint fordítják le, akkor  a “mi kutyánk kölyke” valami egészen rosszul hangzik.

De én ettől függetlenül is nekik szurkoltam.

És akkor végül Afrika legyőzte a fehér Európát?

Ugyan, dehogyis! Az az ámokfutás, amit ennek kapcsán a közélet egyes szereplői rendeztek, minősíthetetlen. Miért volna kevésbé francia az a Franciaországban született, francia anyanyelvű játékos, akinek nem hófehér a bőre, mint mondjuk az a Griezmann, akinek egyébként portugál és német felmenői vannak?

Rá is mondhatnánk, hogy Portugáliát és Németországot képviselte, de ez ugyanakkora baromság lenne, mint Mbappére azt mondani, hogy kameruni. 

Erre azért sokan azt válaszolják, hogy rendben, francia földön született, de neki mégis csak a szülei, legfeljebb a nagyszülei érkeztek oda, míg az “igazi franciáknak” évszázadok óta ott élnek az őseik. 

És akkor Déschamps szelektáljon első körben bőrszín, meg származás alapján, aztán, azok közül, akik ezen átmennek, válogassa ki a jó focistákat? Neki a francia játékosok közül kellett kiválasztania a legjobbakat. Ha megnyerték a vb-t, akkor talán sikerült is. Egyébiránt tavaly márciusban debütált a portugálok ellen a magyar válogatottban az a Paolo Vinícius, akinek a kapcsán akár még jogosan is vethetnénk fel, hogy a nyelvünket is akkoriban kezdte el tanulni. Gondolom, akinek Mbappé nem francia, az Viníciust is kiutálná a válogatottunkból. 

Ha már így visszatértünk Oroszországból Magyarországra, akkor maradjunk is itt! Lukácsi Katalinnal és Pápay Györggyel hárman elindítottak egy hetente jelentkező internetes műsort, ahová minden alkalommal hívtok egy ráadás embert. Két héttel ezelőtt ez Stumpf András volt, aki azt mondta: a NER-en nem lehet fogást találni. Ha ez igaz, akkor miért érdemes egyáltalán közéleti szerepet vállalni, műsort készíteni, írni, egyáltalán bármit is csinálni a hatalom sáncain kívül?

Az a baj, hogy rosszul keresik a fogást, akiknek ez volna a feladata.

A Fideszt jobboldalról lehet legyőzni.

Ennek persze az egyik fontos feltétele lenne, ha az ellenzék megszabadulna a mostanság 20. századinak nevezett pártoktól. Az MSZP-nek, a DK-nak, mint kommunista utódpártoknak 30 év után most már nagyon ideje lenne eltűnniük a színtérről. 

Azt mondod, Orbánékat jobbról lehet legyőzni, ugyanakkor kárhoztatod a 20. századi pártokat. Gondolom, akkor a 21. századi pártokban látod a megoldást. Ezek közül azonban csak a Jobbik jobboldali, a LMP és különösen a Momentum egyáltalán nem. Most akkor jobbról, vagy a 21. század felől kell támadni a rendszert?

Jobbról és a 21. század felől. De egyáltalán nem biztos, hogy azokkal a pártokkal, akiket az elmúlt egy-két évben 21. századinak soroltunk be. Vona Gábor távozása után a Jobbik a szétesés felé halad, az LMP úgy szétverte magát, hogy annak idején a kisgazdák szétesés- avagy leszalámizástörténete kutya füle sem volt ehhez képest, a Momentumról meg április óta nagyjából semmit se hallani. 

Akkor még újabb pártokat kellene alapítani?

Én nem ezzel kezdeném. Onnan kellene elindulni, hogy először felépítünk egy szellemi közösséget, amely aztán majd megtalálja a maga politikusait, vagy pártjait. 

Nyilván egy jobboldali közösségről lenne szó. De miért gondolod, hogy éppen jobbról lehetne lebontani a NER-t? Ez a rendszer önmagát jobboldalinak tartja és hirdeti.

Engem mindig bosszant, amikor a Fideszre azt mondják, hogy “a jobboldal”.

Ez a rezsim se nem konzervatív, se nem keresztény, se nem polgári. 
 
De ez még nem jelenti, hogy jobboldalról megbuktatható. 

Elindítottuk a Három a magyart, amelyben három, magát nemzeti gondolkodásúnak, konzervatívnak valló, de nem fideszes ember beszélget hetente, úgy is mondhatnánk, hogy

a polgári Magyarország árvái vagyunk.

Az első két adást nagyjából ötezren nézték meg, most már tízezer felett vagyunk. De azért lássuk be, ez is semmi ahhoz képest, amennyi embert a rendszerhű média elér. Mégis ez alatt a rövid idő alatt is egy csomó támadást kaptunk tőlük.

Csak arra tudok gondolni, hogy ők is érzik: ez lehet igazán veszélyes rájuk.

Az pedig mára szinte közhely, de ettől még igaz, hogy a magyar közgondolkodás egyértelműen jobbra tolódott el az elmúlt években. Pár éve álmodni se mertünk volna, hogy a kommunista utódpárt mindössze 12 százalékot kap a választásokon. 

2011-ben volt egy emlékezetes pengeváltásod Tarr Béla filmrendezővel, aki azzal vádolta meg az Orbán-kormányt, hogy kultúrharcot folytat. Akkor ezt visszautasítottad. Ma is így tennél?

Ami ma Magyarországon folyik, az legfeljebb üzleti alapú tér-és pozíciófoglalás. Kultúrharc az lehetne, ha arról vitatkoznánk, hogy mondjuk a Torinói ló című film kiváló alkotás-e, vagy sem. Az én véleményem szerint nagyon is kiváló, de persze bárki láthatja másképpen. Ha ilyen kérdésekről folyna a vita, az a kultúráról szólna. 

Tavaly az Alfahírnek adott interjúdban azért te is keményen bíráltad a Filmalap pénz osztási gyakorlatát. 

 –  Persze, én is ismerek olyan alkotót, aki évek óta csak a fióknak ír, be sem adja a pályázatát, mert tudja, hogy úgysem nyerne nemzeti jellegű témával.

Csakhogy éppen ez a terület, ahol hét éve a kormányfő jó barátja, a NER egyik fő oligarchája, Andy Vajna a teljhatalmú úr.

És én nem azt mondtam abban az interjúban, hogy irányítottan bizonyos fideszes alkotókat kellene támogatni, hanem, hogy bizonyos – nemzeti – témák alulreprezentáltak a Filmalap támogatási gyakorlatában.

A kétezres években téged is a Fidesz holdudvarához soroltak. Mikor érezted először, hogy ez már nem a te kávéházad?

Hazugság volna, ha azt állítanám, hogy a MOKÉP éléről történt 2012-es eltávolításom, illetve annak módja nem lett volna komoly hatással rám. Akkor személyesen is megtapasztalhattam a rendszer működését. De ez nem úgy működik, hogy az ember egy ilyen pofontól egyik percről a másikra kijózanodik. Sokan a korrupciót emlegetik, mint a rendszer legnagyobb bűnét.

Nyilván a mértéktelen lopás számomra is visszataszító, de engem a jogállam leépítése sokkal jobban megijeszt.

Amikor 2013-ban az Alkotmánybíróság által elkaszált törvényekre válaszul egyszerűen beleírták az Alaptörvénybe, hogy az AB a jövőben ilyen kérdéseket nem vizsgálhat, azzal az én szememben átlépték a Rubicont. Azóta kiderült, hogy ez nem egyszeri túlkapás volt, hanem tendencia. És ennek jóval hosszabb távú romboló hatása lesz, mint az elsíbolt pénzeknek.

Mégis, közéletileg igazán aktívvá csak a közelmúltban váltál. Most talált meg a küldetéstudat?
 
– Az elmúlt években született két gyermekem, és ez azért sokkal komolyabb felelősséget ró az emberre, mint azelőtt. A rendszer pedig egyre kiépültebb és egyre rosszabb irányba tart. Nem nyugatra, hanem keletre. Márpedig mi az előbbihez és nem az utóbbihoz tartozunk. Jobboldali emberként nyilván számos kritikám van azzal szemben, ami Nyugat-Európában, vagy Amerikában zajlik.

A negatív folyamatok ellen tenni kell, de ezt csak belülről lehet megtenni, nem úgy, hogy átsorolunk a Kelethez, és Oroszország játékszerei leszünk.

Negyven éven át azt vártuk, hogy ebből a függőségből végre kikerüljünk. 

Oroszország azt mondja magáról, hogy már nem a Szovjetunió és ne is tekintsünk rá úgy. 

Oroszország már a Szovjetunió megszületése előtt is Szovjetunió volt… Az a mentalitás, amit ez alatt értünk, évszázadok óta meghatározza az orosz elit gondolkodását. A mai helyzetről pedig talán elég annyit mondani, hogy az állítólag nagyon nem szovjet Oroszország vezetője egy KGB-ügynök. 

Sokan úgy látják. a NER-t csak egy külső hatás, mondjuk egy gazdasági válság rendítheti meg. Addig meg minek ugráljunk?

 – Erre nem lehet alapozni. Megfelelő tudással, felkészültséggel, finesszel és bátorsággal bíró politikusok nélkül nem fog menni. Nekünk, hazájukért felelősséget érző értelmiségieknek meg az a feladatunk, hogy képezzünk magunkat, megtaláljuk egymást, és, ha eljön az ideje, részt vehessünk az ország valóban polgári irányba állításában.

Amiért nem küzdünk meg, annak nincs értéke.

Ezt ennek az országnak kell kiszenvednie, kiizzadnia magából.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »