Guller Zoltán: július 24. volt a legforgalmasabb nap a turizmusban

A turizmus újkori történelmében idén július 24-én, szombaton volt a legtöbb belföldi vendég Magyarországon, közel 150 ezer; nagyon megnőtt a belföldi utazási kedv – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a szervezet hivatalos, szombaton közzétett podcastjában.

Guller Zoltán hozzátette: idén eddig 103 milliárd forintot költöttek a magyarok a vendéglátóhelyeken, ami jelentős növekedés az előző évi 87 milliárd forinthoz képest.

A júniusi 2,5 millió vendégéjszaka után júliusban nagyjából 5,5-5,8 millió vendégéjszakát tölthettek el a turisták a szálláshelyeken, és az augusztusi foglaltság is már több mint 3 millió éjszaka. Ezek alapján a vezérigazgató szerint jó esély van arra, hogy a belföldi turizmus „hihetetlenül erős” nyarat könyvelhessen el.

Hírdetés

A tavalyi számokhoz képest június-júliusban is növekedést mértek. Idén júliusban ismét rekordot dönthetett a tavalyi után a belföldi turizmus, 17 százalékos növekedést várnak – mondta. Augusztusban is 3,5-4 százalékkal magasabb vendégéjszaka-számot jeleznek előre 2020-hoz képest.

Guller Zoltán szerint az emelkedés a turisztikai ügynökség kampányainak eredménye, mivel az adatok szerint a népszerűsített térségekben, településeken az országos átlagnál nagyságrendileg magasabb bővülést mértek. A leghatékonyabb Tokajban lett a kampány. Budapest és környéke, Szeged, és Gyula gyengébben szerepelt, ezt meg fogják vizsgálni – közölte.

A Balatonon és környékén a hétvégéken a tavalyinál alacsonyabb a forgalom, miközben a hétköznapok sokkal inkább megteltek. Az egynapos látogatók száma hétvégén 7 százalékkal csökkent, hétközben pedig 30 százalékkal nőtt a mobilcellák információk szerint a Balatonon, ez is jól mutatja az átrendeződést – ismertette.

Azt is ki lehet mutatni, hogy minél melegebb van, annál többen, és gyorsabban foglalnak szállást, egyre közelebbi időpontra – mondta az MTÜ-vezérigazgató.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »