Gülen azt kéri Amerikától, hogy ne adják ki Törökországnak

Fethullah Gülen arra kéri az Egyesült Államokat, hogy utasítsák el kiadatását Törökországnak. A török kormány az amerikai emigrációban élő hitszónokot vádolta meg a múlt pénteki puccskísérlet kitervelésével, és óriási léptékű leszámolást indított törökországi híveivel szemben.

Magyar Menedék - Nemzeti Könyvhét

A Gülen eszméit támogató, New York-i székhelyű Alliance for Shared Values nevű szervezet által kiadott közleményben a hitszónok azt kérte az amerikai hatóságoktól, hogy utasítsanak el minden törekvést, amely „politikai leszámolások céljából a kiadatási folyamattal való visszaélésre irányul”.

Az Egyesült Államok korábban közölte, hogy fontolóra veszi Gülen kiadatását, ha jogilag megalapozott kérelmet kap Törökországtól, de ez mindeddig nem érkezett meg annak ellenére, hogy a török miniszterelnök és más politikusok is azt állították, hogy elküldték.

Eközben a londoni székhelyű Streetbees közvélemény-kutató Törökországban készített felmérést, arról kérdezve az embereket, hogy szerintük ki áll a puccskísérlet mögött. A válaszadók közel fele Gülent, 30 százalékuk magát Erdogant, 10 százalékuk a hadsereg egy kis frakcióját, a többiek pedig a CIA-t, a hadsereg tábornokait és másokat sejtik a háttérben.

A felmérésből az is kiderül, hogy Erdogan híveinek 92 százaléka, az ellenzékiek 35 százaléka támogatja a halálbüntetés újbóli bevezetését. A teljes lakosságra vetítve 58 százalék a halálbüntetést támogatók aránya.

mti


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »