Gulácsi Péter: Ez óriási lépés a karrieremben

Nem a saját kezében volt a sorsa az RB Leipzignek a Bajnokok Ligája szerdai játéknapján a továbbjutást illetően, ugyanis a Porto a csoportutolsó, már kieső Monacót a papírforma szerint verte, így Lipcsében szinte mindegy is volt, Gulácsi Péterék mire mennek a török Besiktas vendéglátóiként. A magyar válogatott kapusának alakulata aztán persze ki is kapott a csoportelsőtől, ám Gulácsi Péter egyáltalán nem volt csalódott.

http://mno.hu/

Az előrelépés lehetőségét abban látja, hogy jelentős részben 19-21 éves játékostársai a most megszerzett rutinnal már sokkal nyugodtabban fognak játszani.

– Ez az első nemzetközi évünk, minden egyes mérkőzés óriási tapasztalás, most csoportharmadikként pedig lehetőségünk van folytatni az Európa-ligában, ami szintén nagy szó.

Valóban: ne feledjük, Gulácsiék tavalyi éve volt az első a német élvonalban, és rögtön második helyen fejezték be a bajnokságot. Idei céljuk az, hogy a legjobb négyben végezve ismét indulhassanak a Bajnokok Ligájában a következő esztendőben, jelenleg az RB a második helyen áll, jól bírja tehát a kettős (Bundesliga, BL) terhelést.

Gulácsi nem tagadja: az előző és a mostani szezon óriási lépés az ő karrierjében is.

– Ez az európai topfutball, a legjobb ellenfelek ellen, nagy dolog nekem is. A célokhoz megvan a potenciál a keretben, a játékosokban és a klubban is – zárta szavait Gulácsi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott első számú kapusa.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »