Gubás Gabi jószolgálati nagykövetként támogatja a Jónak lenni jó! kampányt

Gubás Gabi jószolgálati nagykövetként támogatja a Jónak lenni jó! kampányt

A Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész és Szalai Ádám 86-szoros magyar válogatott labdarúgó közösen – jószolgálati nagykövetként segíti a közmédia nagy múltú Jónak lenni jó! karitatív akcióját. Idén a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének gyűjtenek, amely szervezet küldetése, hogy a vak és gyengénlátó emberek önálló életvitelét és esélyegyenlőségét támogassa.

Rendszeresen részt vesz jótékonysági akciókon, és visszatérő támogatója a Jónak lenni jó! adománygyűjtő kezdeményezésének is Gubás Gabi színművész. 2005-ben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat javára az akció keretében gyermeklemeze egy dedikált példányát ajánlotta fel a nemes célra. Idén a Boeing, boeing című darabban viselt, dedikált sálja felajánlásával, valamint a nyilvánosság erejét használva, a médiakampányban való aktív részvétellel támogatja a közmédia gyűjtését.

A színpadon, filmekben és szinkronszerepeiben egyaránt maradandót alkotó színművész örömmel fogadta el a felkérést, hiszen mindig is fontosnak tartotta, hogy a rá irányuló megkülönböztetett figyelmet jó ügyek érdekében hasznosítsa.

 – mondta Gubás Gabi színművész, az idei Jónak lenni jó! adománygyűjtő kampány jószolgálati nagykövete.

Hírdetés

A jótékonysági akció minden évben – az adományvonalra érkező támogatások mellett – ismert emberek által felajánlott különleges relikviák eladásával, árverezésével is tovább gyarapítja a támogatott szervezetnek gyűjtött összeget. A különleges tárgyak többségét a Jónak lenni jó! honlapján lehet megtekinteni, a vásárlás menetéről a [email protected] e-mail-címen lehet tájékozódni. Néhány különleges tárgyat pedig a közmédia december 18-i egész napos műsorfolyama során bocsátanak árverésre.

Az adományok minden esetben a kedvezményezett szervezet számlaszámán jelennek meg, a közmédia pedig követi az adományok útját, hogy hitelesen közvetítsen az akció által elért eredményről.

A közmédia célja, hogy a rendelkezésére álló valamennyi eszközzel évről évre egy jó és nemes ügy mellé álljon. A hazai médiában egyedülálló kezdeményezésnek köszönhetően az elmúlt tíz évben több mint kétmilliárd forint jutott el a rászorulókat segítő szervezetekhez.

Jónak lenni jó! – egész napos műsorfolyam december 18-án a közmédia csatornáin!

(MTVA/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »