Gröhling szerint nem nagy siker a pedagógusbérek 3 százalékos emelése

Gröhling szerint nem nagy siker a pedagógusbérek 3 százalékos emelése

A bérek 3 százalékos emelése sem a pedagógusok, sem az ország számára nem jelent nagy nyereményt vagy sikert. Ezt Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi, tudományos, kutatási és sportminiszter közölte a TASR hírügynökségnek adott interjújában. Hozzátette: augusztus óta azért harcol, hogy a tanárok többet kapjanak, és a harcot továbbra is folytatni fogja.

A tárcavezető egyetért a pedagógusok fizetésemeléssel kapcsolatos követeléseivel. „A béremelést augusztus óta a költségvetés prioritásaként kezeltem. Azóta a pénzügyminisztériumban magyarázom, hogy miért van erre szükség. Érveltem statisztikai adatokkal, a külföldi és az otthoni helyzet összehasonlításával, illetve a pedagógushiánnyal is” – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy több hónapig tartó hosszú tárgyalások voltak ezek.

Másfelől, szerinte tudatosítanunk kellene, hogy ebben az időszakban az egészségügyi alkalmazottak és a tanárok voltak leginkább leterhelve, és megérdemelnék a béremelést.

Hírdetés

350 euró soron kívüli pénzjutalmat kapnak az államigazgatásban dolgozók, az alap- és középiskolák, felsőoktatási intézmények, de magán- és egyházi iskolák alkalmazottai is. „Vagyis azok, akiket az állami költségvetésből fizetnek – de még a 2021-es anyagi eszközökből. 350 eurót kapnak a decemberi fizetésükhöz 2022 januárjában” – magyarázta Pavel Ondek, az Oktatásügyi és Tudományos Dolgozók Szakszervezetének elnöke.

Az óvodák, a művészeti alapiskolák, az iskolai klubok, a szabadidőközpontok, az iskolai étkezdék, a kollégiumok és a nyelviskolák alkalmazottai, akik a településeknek járó adóhányadból vannak fizetve, 2022. június 30-ig kapnak 350 eurót.

(TASR/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »