Graffitisek rongálták meg az ősi barlangrajzokat

Graffitisek rongálták meg az ősi barlangrajzokat

Meg nem nevezett tettesek súlyosan megrongálták a világörökség részét képező csádi Ennedi-fennsík szikla- és barlangrajzait – jelentette a szomorú esetet az afrikai ország kulturális minisztere. A brit közszolgálati BBC által is idézett Mahamat Száleh Hárún bejelentése szerint a vandálok garfittivel fújták tele az akár nyolcezer éves, a szaharai oázisban készített páratlan grafikai emlékeit, s állítólag az elkövetők „műveik” tetejére rávésték saját neveiket arabul és franciául is.

A hatóságok szerint helyi fiatalok lehetnek az elkövetők.

– Ez Afrika történelmének elidegeníthetetlen része, mire ők el akarják ezt pusztítani. Ezért beszélek targédiáról, mert egy részünket semmisítették meg – közölte az egyébként civilben filmrendező Hárún. A miniszter azt is hozzátette, ezek a barlangrajzok nem csak a szűkebb térség, de az egyetemes emberi civilizáció művészeti emlékei is, amelyeket nem szabadna elpusztítani.

A csádi kormány egy szakértői csoportot küldött ki, hogy felmérjék a károkat. Az ENSZ örökségvédelmi szervezete, az UNESCO helyi kirendeltségének vezetője, Abdelkerim Adúm Bahar szerint a károk nagyja orvosolható lesz.

A Szahara közepén elterülő Ennedi-fennsík egyedi klímája, valamint a víz miatt volt jelentős már évezredekkel korábban is. A 60 ezer négyzetkilóméter területű térség többek között állattartásra is alkalmas, s ez nagy érték a homokdűnék végeláthatatlan tengerében. A fennsíkon több ezer barlang- és sziklarajz készült, amely ugyancsak az ember és állatok kapcsolatát mutatja be. Az UNESCO még tavaly vette fel a helyet a világörökségi listájára.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »