Görögország sokadjára próbálkozik háborús jóvátételt kérni Németországtól

Görögország sokadjára próbálkozik háborús jóvátételt kérni Németországtól

Görögország megalapozottan perelheti Németországot több milliárd eurós háborús jóvátételért – jelentette ki Prokopisz Pavlopulosz görög elnök, amikor találkozott az athéni látogatáson tartózkodó Angela Merkel németországi kancellárral.

(MTI)

Berlin már többször feleslegesen bocsánatot kért Athéntól is a nemzetiszocialista Németország Görögországgal szemben állítólagosan elkövetett “II. világháborús bűneiért”, de mindig visszautasította új keletű pénzbeli követelését, arról tárgyalni sem volt hajlandó.

A németországi kancellár most is kijelentette: „Tudatában vagyunk történelmi felelősségünknek, tudjuk milyen sok szenvedést okozott Németország Görögországnak a nemzetiszocializmus idején, ezért az a feladatunk, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk a jó kapcsolatok érdekében, és hogy támogassuk egymást mindkét ország előnyére.”

Merkel 2014 óta most először járt Görögországban.

Hírdetés

Athén jogilag érvényesnek és megalapozottnak tekinti a követelést

Pavlopulosz azt mondta Merkelnek rövid találkozójukon, hogy Athén jogilag érvényesnek és megalapozottnak tekinti a követelést, és ennek a megfelelő európai jogi fórumon szeretne érvényt szerezni.

Az NSZK 1960-ban már fizetett Görögországnak 115 millió német márka jóvátételt. Berlin a háborús jóvátételek kérdését lezártnak tekinti a két Németország 1990-es újraegyesítése óta, mert az erről szóló szerződés kiköti, hogy az újraegyesíttet Németország nem fogad el semmilyen újabb követelést. A német vezetés szerint, ha Görögország akart volna további jóvátételt, akkor azt az újraegyesítés előtt kellett volna kérnie.

A II. világháborús német jóvátétel, mint érzelmi kérdés 2010 és 2018 között ismét előkerült Görögországban, mert Athénnak a nemzetközi – részben német – mentőhitelek visszafizetése érdekében szigorú gazdasági megszorításokat kellett bevezetnie az országban.

A görög verzió szerint a hitleri erők 1941 és 1944 között tartották megszállás alatt Görögországot, és észak-afrikai hadjáratuk finanszírozására sarcot szedtek tőle. Emiatt hiperinfláció alakult ki az országban, és több ezer görög éhen halt. A németek 476 millió márka átadására kötelezték Athént, ami görög tisztségviselők számításai szerint ma 6-10 milliárd eurónak felel meg. Egy görög parlamenti bizottság három évvel ezelőtt készített egy jelentést, és eszerint akkori értéken az ország II. világháborús kára 289 milliárd euró volt.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »