Gera: A futball nem mindig igazságos

Gera: A futball nem mindig igazságos

A Fradi középpályásán kívül Lang Ádámot, Fiola Attilát, Szalai Ádámot, Gulácsi Pétert és Nagy Ádámot bírtuk szóra.

Percről percre

Balszerencsés vereség, súlyos hibák a védelemben és súlyos tévedés a játékvezető részéről. Így foglalható össze a magyar játékosok véleménye a Svájc elleni 3-2-es vereség után. Lang Ádám, Fiola Attila, Szalai Ádám, Gulácsi Péter, Gera Zoltán és Nagy Ádám értékelt.

Lang tisztában van a hiba súlyosságával

„Az első félidőben helyenként szépen, és jól játszottunk, többször is sikerült veszélyes helyzeteket kialakítani a svájci kapu előtt. A szünet után becsúszott a hiba a részemről, ami döntő fontosságú volt, hiszen ha az nem következik be, akkor biztos, hogy egészen másképp alakul a mérkőzés”, kezdte Lang Ádám, aki az első svájci gól előtt luftot rúgott, kihagyhatatlan helyzetbe hozva az ellenfelet.

„Nekünk kellett mennünk az eredmény után, de hatalmas pozitívumnak tartom, hogy vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe. Sajnos utána megint hátrányba kerültünk, szerintem a második svájci gól a bravúr kategóriába sorolható. De még innen is felálltunk!”

Szerinte a harmadik svájci találatot egy vitatott bedobás előzte meg, sőt, „a mindent eldöntő gól előtt Németh Krisztián gyanús körülmények között esett el a tizenhatoson belül. Ha a játékvezető 11-est ítél, akkor azt értékesítjük és minden másképp alakulhatott volna”, tette hozzá.

Nyilván tudjuk, hogy a „ha” nem játszik a futballban, itt az eredmény a lényeg.

„Szomorúan vesszük tudomásul, hogy két vb-selejtező után csak egy pontunk van, de arra gondolunk, hogy hétfőn újra pályára lépünk, és a lettek ellen javíthatunk. Nem is lebeghet más a szemünk előtt, mint hogy azt a mérkőzést megnyerjük, és küzdjünk a céljainkért. Ha sikerül, akkor még lehet miről beszélni. Túl kell lépnünk a Svájc elleni mérkőzésen, le kell vonnunk a találkozó tanulságait. Rengeteget jelent a szurkolók szeretete, nagyon rossz érzéssel álltunk a pályán a lefújás után, de utána együtt énekeltük velük a Himnuszt, ez hatalmas pluszt ad nekünk a folytatásra, és persze ahhoz, hogy a Svájc elleni kudarcot fel tudjuk dolgozni” – értékelt Lang Ádám.

A védelem…

Gulácsi Péter két egyenrangú csapatot látott a pályán, Svájc szerinte azért nyert, mert könyörtelenül kihasználta a magyar védelem hibáit.

„Több olyan időszaka volt a mérkőzésnek, amikor a kapuja elé szegeztük az ellenfelet. Játékban legalább olyan jók voltunk, mint Svájc. Sajnos jobban kellett volna koncentrálnunk a bekapott gólok előtt, a mi gyengébb megoldásainkat megbüntette az ellenfél, ami nagyon bosszantó. Fel kell állnunk, hamarosan újabb meccs vár ránk, remélem, hétfőn, javítunk Lettországban!” – mondta a válogatott kapusa.

A jobbhátvéd Fiola Attila elárulta, hogy a szünetben arról esett szó az öltözőben, hogy a második félidőben egy szerzett góllal megnyerjük a mérkőzést. „Mindenáron nyerni akartunk. Meg voltunk arról győződve a szünetben, hogy egy szerzett góllal győzni lehet, de aztán mi kaptunk egyet, és minden másképp alakult. Nincs mese, mennünk kell tovább, fel kell állnunk a padlóról!” – fogalmazott a Videoton védője.

Gera dicsér

Gera Zoltán szerint klasszis csapat a svájci válogatott, mert élt a kínálkozó lehetőségekkel, gólokkal büntette a magyarok hibáit.

„Jól játszottunk, sajnálom, hogy nem sikerült nyernünk, pedig benne volt a levegőben. Klasszis csapat a svájci, mert gólokkal büntette a figyelmetlenségeinket. A döntetlen sokkal reálisabb lett volna a mérkőzés összképe alapján, de ilyen a futball, kiszámíthatatlan, és nem mindig igazságos. Köszönjük a közönségnek a nagyszerű szurkolást, jólesett, hogy díjazták a lelkesedésünket. Muszáj feldolgoznunk a vereséget, hétfőn fontos feladat vár ránk” – értékelt a ferencvárosi középpályás.

„Lehet, hogy mi jobban szeretünk és jobban tudunk erős ellenféllel játszani. A svájciak ellen is mi domináltunk. Több a pozitívum, mint a negatív érzés a mérkőzéssel kapcsolatban. A két gólomnak örülök, bár sajnos nem mentünk vele sokra. Sikerült bizonyítanunk, hogy egy erős belga válogatott után a svájcival is partiban tudtunk lenni, pedig több labdarúgó klasszis szintet képviselt. Mindenesetre két meccs után egy pontunk van, szóval, ha életben akarunk maradni, akkor győznünk kell Lettországban” – közölte Szalai Ádám, aki legutóbb 2010. október 8-án San Marino ellen szerzett egynél több gólt a válogatottban. Hat éve mesterhármast ért el, a magyar válogatott 8-0-ra győzött.

Nagy: Az elején megijedt Svájc

Nagy Ádám azt érzékelte a pályán, hogy az első félidőben a svájciak nem mertek kezdeményezni.

„Szerintem kicsit tartottak tőlünk a meccs elején, annyira nem erőltették a támadásvezetéseket. A szünet után felbátorodtunk. Sajnálom a hibákat és a bekapott három gólt, talán a szurkolók is észrevették, hogy mindent megtettünk, hatalmas küzdött az egész csapat. Sajnálom, hogy ez most erre volt elég. Lettországban egy teljesen más típusú mérkőzés vár ránk, Rigában csak a győzelem elfogadható” – mondta a Bologna középpályása.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »