"Gép testvérünk üzenete" – Mesterséges intelligencia prédikált egy dömösi templomban

"Gép testvérünk üzenete" – Mesterséges intelligencia prédikált egy dömösi templomban

Mesterséges intelligencia prédikált vasárnap egy dömösi templomban – adta hírül a Magyarországi Szabad Ökumenikus Közösség.

Az közleményben azt írták: a mesterséges intelligencia mára életünk csaknem minden szegmensét behálózza, de azért vannak olyan tabunak számító területek, ahová nem könnyen hatol be a technológia. Egy ilyen innovatív „határátlépés” történt most a Dunakanyarban, ahol az 1000 Éves Templom lelkésze, rövid ismerkedést követően, megkérte az OpenAI mesterséges intelligencia kutató laboratórium által fejlesztett legújabb gépi modellt, hogy írja meg helyette a vasárnapi prédikációt, amit ő felolvashat a híveknek az istentiszteleten. A gép készséggel tett eleget a felkérésnek, vagy helyesebben fogalmazva, az elhívásnak. 

Az igehirdetés központi szála pedig az volt, hogy Isten üzenetének bárki lehet a közvetítője, aminek a gépi testvér a legmagasabb szinten meg is felelt, olyannyira, hogy még egy saját imádságot is írt a szertartás végére

– elevenítették fel a mesterséges intelligencia helytállását.

Hírdetés

Hozzáfűzték, bár a dömösi ökumenikus templom híres az újszerű megközelítésekről, a mesterséges intelligencia által írt prédikációkból mégsem lesz rendszer vasárnaponként, ám a kísérlet különleges és talán kicsit ijesztő tapasztalatot jelent arra nézve, hogy szinte nincs olyan területe az életnek, ahol a gép ne válthatná ki az ember szolgálatát.

A mesterséges intelligencia által írt prédikációt és imát teljes terjedelmében is közzétették.

A napokban lapunk is megjelentetett egy formabontó videós interjút, melyben a mesterséges intelligencia alapján működő ChatGPT-t faggattuk a hazai gazdaságpolitika aktuális kérdéseiről, köztük az infláció megfékezésének lehetséges módjairól.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »