Genfben debütál a megújult Škoda Fabia

Genfben debütál a megújult Škoda Fabia

Ebből az autóból 1999-es bemutatása óta több mint négymillió darabot adott el világszerte a Škoda, az aktuális harmadik generációból pedig félmilliónál is több példány talált gazdára. Vitathatatlan tehát, hogy a márka egyik sikermodelljéről van szó; négy év után azonban úgy döntöttek Mladá Boleslavban, hogy eljött az aktuális nemzedék frissítésének ideje.

A márciusi Genfi Autószalonon bemutatandó újdonságról egyelőre csak egy fantomképet tett közzé a Škoda, de ebből is látható, hogy marad a pengemetszésű dizájn, sőt talán az eddiginél is hangsúlyosabbá válik.  Az viszont biztosra vehető, hogy – ha opcióként is – de végre LED-es fényszórókat kap a felújított család, sőt a hátsó lámpákban is diódák világítanak majd.

Az infotainment rendszert és a vezetőtámogató funkciókat pedig várhatóan a kompakt Karoq szabadidő-autóból veszi majd át a frissített Fabia. Számítani lehet még olyan újdonságokra is, mint a radaros holttérfelügyelet vagy az utánfutó-stabilizálás, de a komplett újdonságok listájához meg kell várnunk a március 8-án kezdődő Genfi Autószalont…

Vas Gyula

Fotó: Škoda


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »