Geib Hajnalka: Uncle Viktor, s az igaz szó, mint forradalmi tett – Milo Yiannopoulus Budapesten

Geib Hajnalka: Uncle Viktor, s az igaz szó, mint forradalmi tett – Milo Yiannopoulus Budapesten

Helyszíni riport Milo Yiannopoulus előadásáról

A Gonosz létezik. S bár oly egyszerű dolgunk lenne, hogy pusztán Soros György testesíti meg! Ennél azonban sokkal nagyobb a baj. A Gonosz alattomos. A Gonosz rejtőzködik. A Gonosz hazudik. A Gonosz olyan helyzetekben üti fel ocsmány fejét, amikor arra hajlunk, hogy összemossuk a kedvességet azzal, hogy megengedjük másoknak, azok bármit megtegyenek velünk. A Gonosz körülöttünk ólálkodik, amikor erényesek, elfogadóak igyekszünk lenni, s ezt kihasználva arra biztat, hogy tudatosan fordítsuk el a fejünket a horrortól, ami körülöttünk zajlik. A Gonosz munkálkodik, amikor arra igyekszik rábírni bennünket, hogy a politikai korrektség nevében felmentsük azokat, akik rettentő szenvedést okoznak másoknak. Ezeket a jelenségeket azonban észre lehet venni. Ha pedig észrevettük őket, akkor beszélnünk lehet, sőt, beszélnünk kell róluk félelem nélkül, őszintén. Mi több, ha felismertük a Gonoszt az sem baj, ha nyíltan kimondjuk, gyűlöljük. Milo Yiannopoulus előadásán jártunk.

A két entitás, melyekről talán a legtöbb hazugságot olvasni manapság a világban nem más, mint ő maga és Magyarország, jelentette ki rögtön az előadás elején.

Hogy miért? Mi a közös bennünk? Nos, a félelem. De nem mi félünk. A baloldal retteg tőlünk, mert felvállaljuk és kiállunk mindazon értékek mellett, amelyek számunkra fontosak; s amelyek a nyugati civilizációt a valaha volt legkiemelkedőbb, legsikeresebb civilizációvá tették.

Bár mi ezt belülről talán nem érzékeljük – hívta fel figyelmünket –, de Magyarország az elmúlt néhány évben a világ legforróbb kulturális csataterévé, Orbán Viktor (más néven Uncle Viktor, Donald Trump Daddy-ként való aposztrofálását kiegészítendő) pedig nemzetközi ikonná vált. És talán az egyetlen ország vagyunk, ahol a keresztény nyugati kultúra áll nyerésére a globalista baloldallal szemben, melynek kegyetlen véleményterrorjával és gátlástalan hazugságaival szemben stabilan és bátran álljuk a sarat. Semmi esetre sem szabad szégyellni ezt, mi több, végtelenül büszkének kell lennünk erre.

Azoknak, akik ismerik Milot, talán nem lesz meglepetés, hogy a nyugati civilizációra leginkább leselkedő legnagyobb veszélynek az iszlámot tekinti. Nem a radikális iszlámot, az iszlámot. Egy olyan politikai ideológiáról van ugyanis szó, amely előírja a nők elnyomását, a homoszexuálisok legyilkolását; és azt, hogy minden önmagától eltérő vallást és világnézetet alsóbbrendűnek és kiirtandónak tekintsen. Csupa olyan dogma, mely éppen az ellentéte mindazon eszméknek, melyekre a nyugati világ olyan büszke – az egyenlő bánásmódnak, a toleranciának, a szabadságnak. Az iszlám elutasítja a racionális gondolkodást. Allah megteheti azt, hogy a kettő meg kettőből ötöt csinál, s a veszély éppen abban rejlik, hogy ezt követői elhiszik. Minden totalitárius ideológiának ez az alapja: képes elhitetni olyan dolgokat, amelyek hamisak; és a pillanat, amelytől kezdve ezt meg tudja valósítani, nos, az az a pillanat, amely minden kétséget kizárólag demonstrálja, hogy teljes mértékben uralkodni képes követői felett.

Angela Merkel, az EU felelőtlen bürokratái és a hazug baloldali sajtó ezt az életveszélyes ideológiát szabadították ránk eszement bevándorláspolitikájukkal. Magyarország az ez ellen folyó harcot vezeti; ahogy Milo fogalmaz,

a nyugati civilizáció megmentését zászlójára tűző háború élharcosai vagytok. Ebben a háborúban forradalmi cselekedet kimondani az igazat és a magyarok, valamint a harmadjára elsöprő többséggel megválasztott politikai vezetésük, mely hangot ad és képviseli a józan magyar népet, napról napra hajtja végre eme dicső forradalmi tettet. Akkor is ezt teszi, amikor például a miniszterelnök bejelenti, hogy a kormányzat célja nem más, mint létrehozni és megtartani Magyarországot, mint keresztény demokráciát.

Talán Marie Antoinette azt gondolta, hogy a jakobinusok majd egyszer abbahagyják, hogy nem kell velük foglalkozni. Nos, a végén lefejezték. Talán az oroszok azt hitték, a bolsevikok is leállnak majd egyszer, hagyjuk őket. Nos, több tízmillió embert irtottak ki az eszme nevében. Nyugat-Európa és Amerika még az 1930-as évek elején is abban bízott, hogy Hitlernek majd egyszer csak elég lesz, inkább ne avatkozzunk be. Nos, nem így történt, milliók haltak meg koncentrációs táborokban és a csatamezőkön. Tanuljuk a hibákból! Ez a probléma, ez a kulturális háború sem fog csak úgy, magától megoldódni. Harcolnunk kell ellene, és a minimum amit megtehetünk ebben a háborúban az, hogy beszélünk róla, még pedig kendőzetlen őszinteséggel.

Nehezíti a helyzetet, hogy nem pusztán a nyugati civilizáció életére törő ideológiával kell megküzdenünk, hanem „saját,” liberális sajtónkkal is.

Látom, hogy itt vagytok, ti ott hátul, akik nem tapsoltok, figyelek ám!

– mondja a hátsó sorban ülők felé intve. Milo felhívja rá a figyelmet, hogy Robespierre óta a baloldal mindig az erőszak valamely formájához folyamodott, amikor az érvek nem hatottak. Márpedig az ő esetükben az érvek jellemzően nem hatnak, aminek oka, hogy érveik bizony nem nagyon vannak. Ez napjainkban sincs másként. Ma ez az erőszak leginkább a megbélyegzésben és a cenzúrában ölt testet. De egyszer, valahogyan majd megbocsátunk nekik. Mert bár ők ezt nem látják, és talán sosem vallanák be, de értük is harcolunk.

Az előadás végén az est házi gazdája, Jeszenszky Zsolt néhány kérdést intézett Milohoz a közönség soraiból. Ezek közül egyet idézünk, amelyben azt kérdezték tőle, mi lenne a véleménye, ha Európában többségbe kerülnének a nem fehér bőrű személyek néhány évtizeden belül.

Ez nem bőrszín kérdése! A lényeg, hogy osztozzunk az értékekben, hogy azt lehessen látni, ezek az emberek szeretnének a nyugati kultúra részeivé válni. Tanulják meg a nyelvünket – ez a minimum. Hadd éljünk úgy, ahogyan szeretnék, ne fenyegessék az életmódunkat! Ne kelljen attól félnünk, hogy ha elmegyünk egy szórakozóhelyre, szitává lőnek egy géppisztollyal. Ismerjük be közösen mindannyian, hogy a nyugati civilizáció igenis a valaha volt legjobb, és közösen szeressük és védjük azt meg. Ha ebben egyetértés van, akkor a bőrszín teljesen irreleváns.

Bár a 22 órás repülőút rémálom volt az előadónak, mégis roppant mód örült annak, hogy Budapestre látogathatott. S ugyan a helyzet korántsem fényes, van reménysugár – mondta –, és ez a reménysugár talán éppen Magyarország.

Mi, a világ minden tájáról azt látjuk bennetek, amik mi magunk is lenni szeretnénk és lehetnénk is, ha tudnánk olyan bátran viselkedni, mint ti, mint Magyarország.

Meggyőződése, hogy sokkal több múlik rajtunk, mint amit ebben pillanatban látni vélünk, így hát búcsúzóul egyetlen dolgot kért: ne adjuk fel.

The post Geib Hajnalka: Uncle Viktor, s az igaz szó, mint forradalmi tett – Milo Yiannopoulus Budapesten appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »