Gdansk megbízott vezetője nyerte a főpolgármester-választást

A meggyilkolt gdanski főpolgármester, Pawel Adamowicz helyére kiírt időközi választáson a város eddigi megbízott vezetője, Aleksandra Dulkiewicz kapta a legtöbb szavazatot, a választók 82,2 százaléka voksolt rá – közölte a helyi választási bizottság hétfőn. A részvételi arány 48,7 százalékos volt.

A január közepéig első főpolgármester-helyettesként tevékenykedő Dulkiewicz a tavaly őszi helyhatósági választásokig a legerősebb lengyel ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) tagja volt. Most független jelöltként indult PO, a parlamenten kívüli Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD) és a nemrégen megalakult balliberális tömörülés, a Tavasz (Wiosna) támogatásával.

Dulkiewicz már hétfő reggel, a részleges eredmények ismeretében megköszönte a gdanski lakosok részvételét a szavazáson.

A másik két független jelölt közül Marek Skiba gdanski vállalkozó a szavazatok 5,9 százalékát nyerte el, Grzegorz Braun, az "oroszbarát szélsőjobboldalhoz közel álló", az európai parlamenti választásokon is induló dokumentumfilm-rendező pedig 11,9 százalékos támogatottságra tett szert.

Hírdetés

A Braun részvételével összeállított, a Szabadság – Nemzeti Mozgalom (Wolnosc – Ruch Narodowy) nevű EP-választási koalíció a felmérésekben egy százalék körüli támogatottságot élvez.

Az országot kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) egyik jelöltet sem támogatta, saját jelöltet pedig nem indított. Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke ezt azzal indokolta, hogy a nemrégen megtartott helyhatósági választáson Pavel Adamowicz egyértelmű győzelmet aratott.

Az 53 éves Pawel Adamowiczot január 13-án egy országos jótékonysági gyűjtés zárókoncertjén egy támadó leszúrta. A közismert, Gdanskot 1998 óta irányító politikus meggyilkolása megrendítette Lengyelországot, a főpolgármestert tömegek kísérték utolsó útjára.

A gyilkosság ügyében még tart a nyomozás, a helyszínen letartóztatott tettest többhetes pszichiátriai vizsgálatra irányították, hogy megállapítsák, beszámítható volt-e a késelés elkövetésekor.

MTI


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »