Gázválság: A szakértő szerint messze nem olyan rózsás a szlovákiai helyzet, ahogy azt a liberális miniszter beállítja

Gázválság: A szakértő szerint messze nem olyan rózsás a szlovákiai helyzet, ahogy azt a liberális miniszter beállítja

Szlovákia egyike volt az EU azon tagállamainak, akik sem a szavazáson, sem előtte nem bírálták vagy ellenezték az Európai Bizottság tervét a tagállamok gázfogyasztásának korlátozásáról. Az ülésen Szlovákiát képviselő Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter azzal kérkedett, hogy engedményeket sikerült kialkudnia Brüsszelben (kérdés, hogy előre feladott alkupozíció mellett valóban így történt-e), és kijelentette: “Számomra az volt a lényeg, hogy el tudjuk kerülni a szlovák gazdaság sérülését”. Hozzátette, hogy az iparnak nem kell majd fogyasztáskorlátozást elszenvednie. Jól hangzik. Most jön a “de”.

Emlékeztetőül: a most elfogadott javaslat szerint a tagállamok önkéntesen 15 százalékos megtakarításba kezdenek (Brüsszel eleve azzal számol, hogy ebből legfeljebb csak 10 százalék valósul majd meg), de ha öt tagállam  kezdeményezésére az Európai Tanács gázellátási vészhelyzetet rendel el, akkor a 15 százalékos visszavágás kötelező lesz. A Sulík által emlegetett engedmény az ő tálalásában azt jelentené, hogy az alapul vett éves 5,5 milliárd köbméteres gázfogyasztásból 1,2 milliárd köbméter leszámolnak, ezt kellene csökkenteni 15 százalékkal. Az így nyert különbözetet pedig az ipar különböző ágazatai használhatják fel (vagy pontosabban, azt nem kell megtakarítaniuk).

Emellett a gazdasági minisztérium állítása szerint a szlovákiai gáztározókba az éves fogyasztásunk 49 százalékát sikerült betárolni, és ez azt jelenti, hogy március végéig fedve van a fogyasztást. Sőt, Sulík magabiztosan kijelentette, hogy “ennél a szintnél sokkal többet nem is nagyon akar vásárolni”, mert nincs rá szükség.

Valami nem stimmel

Az adat mindenesetre gyanús, a hivatalos tárolókapacitás-figyelő rendszer, az AGSI adatai szerint az éves fogyasztás 43 százalékát sikerült eddig betárolni.

“A betárolt gáz mennyisége egyáltalán nem elegendő. Pontosan azon a szinten áll, ahol tavaly októberben, mikor Sulík a Markíza televízióban azt mondta, hogy ilyen mennyiség mellett egy hidegebb tél esetén előfordulhat, hogy korlátozásokat kell bevezetni az ipar számára. Szerencse, hogy a tél nem volt annyira hideg”

nyilatkozta a Pravdának Karel Hirman.

Hozzátette, hogy ráadásul akkor az Oroszországból folyamatosan érkező földgáz mennyisége jóval nagyobb volt, mint ma.

Hírdetés

“Ha a gázszállítások ennyire alacsonyan maradnak, mint most, vagy teljesen elállnak, a készletek biztosan nem tartanak ki, és korlátozásokat kell bevezetni”

mondta Hirman.

Jelenleg az Északi Áramlat 1 a kapacitása 20 százalékán működik, Szlovákia a leszerződött napi mennyiség 50 százalékát kapja.

Lefelé tartó spirál

Sulík magabiztosságában az az ellentmondás, hogy a gáztároló kapacitás nem azt szolgálja, hogy önmagában kiváltsa a vezetékes gázt, hanem hogy megtámogassa azt az igényesebb téli hónapokban. A vezetékes gáznak folyamatosan érkeznie kell.

Csakhogy rendszerint Európa és Szlovákia is 95 százalék körüli töltöttségi szintekkel kezdte meg a fűtési szezonokat a háború előtt. Tavaly azonban ez már csak 73 százalék volt, a szezont 20 százalékkal fejezte be, és ezt próbálja feltölteni szeptember végére 50 százalék körülire.

Ha nem lesz hideg tél, és valami csoda folytán elégnek bizonyul a megcsappant vezetékes szállítás, akkor is teljesen kiürülnek a tárolók, vagyis 0-ról kell feltölteni azokat. Miközben ahhoz sincs elég gáz a piacon, hogy az éppen aktuális hazai igényeket kielégítésék, nemhogy abból még tartalékot halmozzanak fel. De ha lenne is, mennyibe kerülne?

Az biztos, hogy rengeteg a kérdőjel Szlovákia gázkészletei körül. Ha végül az derülne ki, hogy nem készültünk fel megfelelően, nem biztos, hogy Sulíkon számon kérhetjük – ő ugyanis szeptember végével akarja megbuktatni a harmadik kormányát.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »