Gazdasági-politikai rendszerek és a nemek

A korábbi cikkben a férfi-nő és a Maslow 4 – Maslow 3 szintek asszociációit taglaltam. Most kiegészíteném ezt a megfeleltetések egy harmadik összetevőjével.

Köztudott, hogy az antifeminista álláspont és a jobboldaliság ”jól megfér” egymás mellett. Legyen az konzervativizmus vagy libertárianizmus, a modern kor jobbikosa szinte mindig rosszallóan ráncolja a szemöldökét, ha a ”feminizmus” vagy ”feminista” szavakba botlik. Habár a tradicionalista meg a libertárius nagyon különböző világnézetű emberek, mégis hasonló, zsigeri ellenszenvet éreznek, ha az ”elvtársnők” munkásságával találják szembe magukat. Mi a pszihológiai háttere ennek a jelentős különbözőségek ellenére is közös antagonizmusnak?

Kezdjük a másságokkal:

A konzervatív ember anarchistának látja a libertáriust, mert az nem hajlandó axiómaként elfogadni a szociális alapnormákat, amik szerinte eddig a társadalmat sikeresen működtették. Ide tartozik a ”nő helye” is. A tradicionalista általában ugyanúgy ”lelibsizi” a libertáriust is, ahogy azt a liberálissal teszi. A fonetikai hasonlóság nagymértékben elősegíti és erősíti a tartózkodó hozzáállásukat.
A libertárius polgár korlátoltnak és csordaszelleműnek tartja a konzervatívot, aki számára ugyanúgy az állam szolgája, mint a mai liberális. Számára a ”liberális” szó a jelen kontextusban csak egy (rossz) vicc. Gyakran emlegetik, hogy ez hajdanán teljesen mást jelentett (lásd klasszikus liberalizmus).

Miért foglal mégis mindkettő határozott állást a feminizmus ellen? Mi a közös bennük?
Ennek megértéséhez pillantsunk az alábbi ábrára:

 

Hírdetés

 

Amint innen könnyen kihámozható, a válasz a gazdasági korlátozás iránti ellenérzés.
Ez sem a tradicionalistának, sem a libertáriusnak nem tetszik. Mindketten elvárják, hogy meglegyen a saját mozgásterük és személyes tulajdonuk. Szeretnek alkotni, önerőből elérni valamit, szembenézni a problémákkal és megoldani azokat. Nem szeretik a pátyolgatást, a körtönfalazást és a bürokráciát.

És kinek fekszik ez a rendszer? Egyértelmű: kizárólag a baloldaliaknak.
A baloldaliság egyik alaptétele maga a gazdasági korlátozás. A diktatúrákban ez szociális korlátozással is párosul, a (modern) liberálisok esetében viszont kizárólag gazdasági. Itt az egyre extrémebb méreteket öltő, szociális szabadosságot támogató kezdeményezések rendeltetése stratégiai: elvonni a figyelmet a gazdasági korlátozásról. A valódi harc ezen a fronton folyik, a többi bábszínház.

Miért kötődik ilyen szorosan a feminizmus a baloldalisághoz?
Hát bizony épp a gazdasági korlátozás miatt, mégpedig azért, mert a nők alapvetően képtelenek önállóan megteremteni a saját létfeltételeiket. Mindig külső segítségre és irányításra szorultak ennek kapcsán, ezen függőségük vetül ki a jóléti állam iránti szimpátiájukban is. Ha a régebbi korokban a családfő biztosította ezt nekik, ma már az állam teszi. Nem igaz, hogy a mai nőnek nincs szüksége a férfira. Férjre nincs szüksége.
Az államnak viszont szüksége van a nőkre, nagyon is. A legbiztosabb támogató táborát veszítené el, ha bármivel is (kollektíve) megsértené őket. Így erre az aspektusra különösképpen vigyáz.

És most bátran fel lehet tenni a kérdést, hogy ki is a valódi ellensége a mikrokozmosz haldokló férfijának? Biztos, hogy a nők?

A Maslow piramis függvényében a szocialista-kollektivista doménium szemlátomást a hármas szinttel asszociálható (kapcsolódás, normakövetés, segítés), a kapitalista-individualista tartomány meg a negyedik emelettel (versenyszellem, érvényesülés, teljesítmény) rezeg azonos frekvencián. Előbbi nőies, utóbbi férfias erényekre építkezik. Összegezve, esszencia-szinten a baloldaliság jin, a jobboldaliság meg jang töltésű. Előbbi közös nevezőre hozni, összemosni és megőrizni akar, utóbbi szelektálni, rangsorolni és fejleszteni. Az evolúció a “B modell” alapján működik.

A feminizmus nem az elemi női gonoszság megtestesülése, hanem a szocialista hatalmi érdekek és törekvések fegyvertárának ideológiai nagyágyúja.


Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »