Gazdasági és demográfiai katasztrófával fenyeget az elvándorlás

A Jobbik szerint gazdasági és demográfiai katasztrófával fenyeget az elvándorlás Magyarországról, a kormány viszont még a probléma létezését is vitatja – mondta az MTI tudósítása szerint Dúró Dóra, a Jobbik országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján.

Dúró Dóra hangsúlyozta: jelenleg mintegy 600 ezer magyar dolgozik tartósan külföldön és már minden hatodik magyar gyermek külföldön születik meg.

Hozzátette: a Jobbik felháborítónak tartja, hogy a kormány az elvándorlás jelentőségét csökkenteni szeretné, illetve vitatja a probléma létezését is. Emlékeztetett: maga Orbán Viktor miniszterelnök korábban arról beszélt, hogy kalandvágyból mennek el a fiatalok, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pedig úgy nyilatkozott, hogy ez a jelenség az egységes európai munkareőpiac mozgása, így nincs ezzel teendő.

A Jobbik szerint azonban nem erről van szó, senki nem kalandvágyból szakad el a családjától, és kényszerül arra, hogy tőlük távol töltse a karácsonyt – mondta Dúró Dóra.

Közölte: a Jobbik az elvándorlás mérséklését hosszú távon a béruniós kezdeményezése megvalósulásával tudná elképzelni. Azt szeretnénk, hogy egyenlő munkáért egyenlő bér járjon az Európai Unióban, így az elvándorlás legfőbb okát meg tudnánk akadályozni – tette hozzá.

Elmondta: kormányra kerülve a Jobbik otthonteremtési programot is indítana, mert a lakhatás költségei olyan magasak lettek, amelyeket a magyar fizetésekből nagyon nehéz kigazdálkodni.

Hírdetés

Jelezte: a Jobbik csakúgy, mint a határon túli magyarokat, a külföldi magyarokat is egységes nemzet részének tekinti.

Dúró Dóra arra a felvetésre, hogy egy felmérés szerint a szavazókorú népesség majd felének nincs érettségije, azt mondta: a 21. században az oktatás alapvetései között kellene, hogy legyen az érettségi, és minél többen bent kellene, hogy maradjanak az oktatási rendszerben, azonban az Orbán-kormány politikája ezzel ellentétesen hat.

Hozzátette: a végzettség nélküli iskolaelhagyás 2010-hez képest nőtt, a felzárkóztatási programok csődöt mondtak és hiba volt a tankötelezettség korhatárának csökkentése is.

A Jobbik politikusa az Alkotmánybíróságnak a nyugdíj előtt álló pedagógusok besorolásával kapcsolatos döntéséről kérdésre válaszolva azt mondta: bízik abban, hogy minél előbb sikerül kárpótolni azokat, akik megszenvedték ennek az igazságtalan jogszabálynak a hátrányait.

Dúró Dórát kérdezték arról is, hogy Simicska Lajos – a lapunkat is magába foglaló médiaportfólió tulajdonosa – fizetett-e a Jobbiknak azokért a plakátokért, amelyek visszakerültek a tulajdonába. A politikus azt mondta: a plakátüggyel kapcsolatban Jakab Péter pártszóvivő válaszol a kérdésekre.

Arra a kérdésre, hogy elhatárolódik-e Ágoston Tibor, debreceni jobbikos képviselő kijelentésétől, Dúró Dóra azt mondta: az üggyel kapcsolatban közleményt adtak ki, az ebben foglaltak az irányadók.

A személyes véleményét firtató ismételt kérdésre válaszolva Dúró Dóra kijelentette: a párt véleményét tudja képviselni, személyes véleménye sem ebben az ügyben, sem más ügyekben nem tárgya a sajtótájékoztatóknak.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »