Gaudi: Jakab a nemzetellenes bűneiért el nem számoltatott Gyurcsánnyal paktált le

Forrás: magyarnemzet.hu

 

Jakab Péter a Jobbik árulási folyamatát betetőzve szövetségre lépett azokkal a politikai erőkkel, amelyek ellenében a párt egykor létrejött, és amelyek ellen a Jobbik nemzethű korszakában annyian küzdöttek – mondta a Magyar Nemzetnek Gaudi-Nagy Tamás jogvédő, aki emlékeztetett: 2017-ben Jakab heves kirohanást intézett a 2006-os rendőrterror felelőseinek felelősségre vonását követelve.

Jakab Péter nyilatkozata mind tartalmában, mind nyelvezetében egyértelműen annak bizonyítéka, hogy teljes mértékben elárulta a 2006. őszi nemzeti ellenállás Gyurcsány-kormány ellenében képviselt törekvéseit – reagált lapunknak Gaudi-Nagy Tamás Jakab Péter azon kijelentésére, miszerint egy kormányváltás esetén a felső vezetésben teljes sorcserét kell végrehajtani, beleértve a rendőri vezetőket is. – Itt nem lesz még egyszer 2006, nem lesz ribillió, nem lesz rendbontás, biztonságos, békés átmenet lesz, rend és stabilitás – mondta a Jobbik elnöke.

Gaudi szerint teljesen nyilvánvaló, hogy a nemzeti radikálisként indult Jobbik egyik fő célja a nemzetrontó, balliberális erők hatalomból történő eltávolítása és kívül tartása volt. – Ez szerepel a mai napig a Jobbik alapító nyilatkozatában.

Ezzel szemben azonban Jakab a Jobbik árulási folyamatát betetőzve szövetségre lépett azokkal a politikai erőkkel, amelyek ellenében egykor létrejött, és amelyek ellen a Jobbik nemzethű korszakában annyian küzdöttek – fogalmazott a jogvédő.

Mint mondta, külön érdekesség, hogy 2017-ben, miután a Gergényi és társai elleni büntetőpert bosszantó módon lényegében érdemi büntetés nélkül úszták meg a rendőri vezetők az ügyészség balul sikerült vádemelése és a bíróság helytelen döntése miatt, még a Jobbik szóvivőjeként Jakab heves kirohanást intézett a 2006-os rendőrterror felelőseinek felelősségre vonását követelve, elmaradását kifogásolva.

Akkor még éles szavakkal ítélte el a rendőrterrort és az elszámoltatás elégtelenségét, kiemelve többek között, hogy Gyurcsány Ferenc lehazudta a csillagot az égről. Ezek szerint annyira kiakasztotta az elmaradt elszámoltatás, hogy a nemzetellenes bűneiért el nem számoltatott Gyurcsánnyal paktált le  – emlékeztetett. Hangsúlyozta, ráadásul a ribillió szót kifejezetten Gyurcsány használta előreszeretettel a kártékony kormányzása ellen tiltakozó jobboldaliakra. – Az pedig egy nevetséges naivitás, hogy a remélhetően soha be nem következő szivárványkoalíciós győzelem esetén a Jobbiknak bármilyen beleszólása lehet a kormányzásba, különösen a rendvédelmi vezetők kinevezésébe – vélekedett a párt egykori országgyűlési képviselője.

Hírdetés

A nyilatkozat azért is hazug és csúsztató, mert a 2010 utáni rendőri vezetés teljes mértékben szakított azzal a súlyosan jogsértő rendőrállami gyakorlattal, amely 200–-2010 közötti időkben a balliberális kormányzatokat jellemezte. Ez abban nyilvánult meg, hogy akkoriban a kormányellenes tüntetések döntő többségét erőszakkal feloszlatták, brutális erőszakot, megtorlásokat alkalmaztak, és koncepciós eljárások alá vontak számos tiltakozót.

Ennek legtragikusabb „terméke” a 2006 őszi rendőrterror volt, amikor a gyurcsányi hazugságok és választási csalás miatt tiltakozókra, megemlékezőkre több száz magyar ember testi, lelki sérülését okozó csapaterős rendőri műveletekkel támadtak, kardlapos lovasrohammal, fejmagasságban kilőtt könnygázgránátokkal és gumilövedékekkel a terror iszonyatát rászabadítva hazánkra.

Gaudi szerint ezzel szemben 2010 után a számtalan, sokszor be sem jelentett kormányellenes tüntetést a rendőrség kifejezetten toleráns módon kezelte, még akkor is, amikor a balliberális tüntetők erőszakkal léptek fel a rendőrökkel szemben, mint például Fekete-Győr András.

– A 2006. őszi rendőrterrorral levert tiltakozásokat kiváltó gyurcsányi balatonőszödi beszéd, amely többek között választási csalást és trükkök százait ismerte el, éppen 15 évvel ezelőtt került nyilvánosságra.

Az ezután kirobbant tiltakozások résztvevőivel, majd az 1956-os szabadságharc 50. évfordulójára a megemlékezőkkel szembeni tömeges rendőri erőszak véres időszakára fontos emlékezni, és ezáltal emlékeztetni – hangsúlyozta Gaudi-Nagy Tamás, jelezve:

ezért kerül sor pénteken, 17-én 17.30-tól a budapesti Kossuth téren az akkori Kossuth-téri tiltakozók, a 2006-os rendőrterror áldozatainak és a nemzeti jogvédők közös emlékező rendezvényére, amelyen számos ismert személyiség, így köztük Zétényi Zsolt, ifj. Hegedűs Lóránt, Budaházy György és ő maga s felszólal.

– Az emlékezésen a nemzeti ellenállás ikonikus időszakát megzenésítő Hungarica zenekar is fellép akusztikus koncerttel. Hosszas előkészítés után országjáró vándorkiállítást indít el a 2006. őszi rendőrterrorról a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány a Nemzeti Jogvédő Szolgálat kezdeményezésére több szervezet közreműködésével. Egy interaktív és megdöbbentő elemeket felvonultató mozgókiállítással idézzük fel a 2006-os véres rendőrterror időszakát. A kiállítás szeptember 18-án 17.00 órától lesz látogatható, első alkalommal a budapesti Erzsébet téren – mondta a jogvédő.

 

 


Forrás:gaudinagytamas.hu
Tovább a cikkre »