Gašpar már 2013-ban tudta, hogy Vadala maffiasejtet hozott létre Szlovákiában, mégis letagadta

Gašpar már 2013-ban tudta, hogy Vadala maffiasejtet hozott létre Szlovákiában, mégis letagadta

Nyitókép: TASR

Tibor Gašpar egykori országos rendőrfőkapitánynak már 2013-ban információja volt arról, hogy Antonino Vadala olasz vállalkozó Szlovákiában egy „ndrina“-t, vagyis a kalábriai ´ndrangheta maffiaszervezet egyik sejtjét hozta létre. 

Az információról az olasz közszolgálati RAI televízió számolt be szombat este. Az esetről készült riportot Maria Grazia Mazzola olasz oknyomozó újságírónő készítette.

Gašpar hazugsága

Hírdetés

Az újságírónő szerint Gašpar hazudott akkor, mikor 2018. március 3-án, néhány héttel Ján Kuciak halála után azt állította, hogy a szlovák rendőrség nem rendelkezett információkkal az olasz maffiáról.

Gašpar hazugságát az Europol 2018. március 9-i jelentése is megcáfolja, ugyanis ebben azt írják, hogy az olasz rendőrség már 2013 augusztusában jelezte a szlovák félnek, hogy Vadala létrehozott egy ´ndrinát az országban.

Az olasz DIA maffiallenes hivatal a kalábriai a ‘Ndrangheta maffiához közeli emberként tartotta számon Vadalát.

Erről tanúskodik a Szlovák Köztársaság római nagykövetsége és a DIA közötti 2013-as kommunikáció is. Az ügyben a két intézmény 2013 márciusa és novembere között négy levelet váltott egymással.

Sme.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »