Garázdák bűnügyi őrizetben

Garázdák bűnügyi őrizetben

Garázdák bűnügyi őrizetben

Kiskunhalason az állampolgároknak köszönhetően fogták el a járőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint minden előzmény és szóváltás nélkül az úttestre lökött egy idős asszonyt.

Kiskunhalason, a Szász Károly utcában, 2018. október 27-én, délelőtt a járdán tolta a kerékpárját egy ismeretlen férfi, amikor – minden előzmény és szóváltás nélkül – a vele szemben gyalogló 67 éves asszonyt az úttestre lökte.

Az utcában sétáló család egyik tagja pontos személyleírást adott a kiérkező rendőröknek. A gyerekei pedig azzal segítették a járőrök munkáját, hogy a cselekményt követően  egy rövid útszakaszon követték a férfit, így a rendőröknek meg tudták mondani, hogy merre haladt az elkövető. A járőrök az információknak köszönhetően az egyik környező utcában igazoltatták a személyleírásnak megfelelő – ittas – férfit. A 25 éves helyi lakost garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették a kiskunhalasi nyomozók.

Rúddal állította meg az autót a 18 éves ukrán

Öt órával később a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársai szabálysértési őrizetbe vettek egy 18 éves ukrán állampolgárt.

A rendelkezésre álló adatok alapján a férfi Szabadszállás belterületén, a Kossuth Lajos utcában az úttest közepén a kezében lévő rúddal megállított egy – idős asszony által vezetett – személygépkocsit. Az autóba kézzel próbál benyúlni több alkalommal, de nem járt sikerrel, és a jármű tovább tudott haladni. 

Ezt követően a közeli vasútállomás várótermébe ment, ahol agresszíven viselkedett, kiabált. A kiérkező rendőrök előállították az ittas állapotban lévő férfit, és szabálysértési őrizetbe vették.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »