Fűszerezett magyar krimi

Fűszerezett magyar krimi

Ritkán van szerencsénk olyan krimivel találkozni, amely megfelel az alábbi három szempontnak: mai, magyar és élethű. Az első könyves Albert Levente ezen művek táborát gyarapítja A hasznos idióta című regényével.

A krimisorozat első kötete – annak ellenére, hogy a borítón végigfutó sziluett Budapestre utal – az író által elképzelt vidéki nagyvárosban játszódik. A szereplőket olyannyira a mai valóság díszletei veszik körül, hogy az események akár olvasói befogadásunkkal párhuzamosan is történhetnének. A könyvben megjelenő társadalmi körülmények, a divat, a különféle márkák, áruházak, tévéműsorok, mozifilmek, az internet, az okos kütyük térhódítása és a nyomozási módszerek ugyanis egy az egyben megfelelnek a mai magyar valóságnak.

 

Így van ez a karakterekkel is. Az író megformálásuknál nem szépítget, hús-vér emberek, akik kimondják és megteszik, amire vérmérsékletük készteti őket. A főszereplő nyomozó ügyész szavaival élve: „Ez nem gyermekmese.” Van itt minden, ami az emberi lét árnyoldalához tartozik: gyilkosság, zsarolás, emberrablás, prostitúció és drog. S hogy ne legyen olyan egyoldalú és hiteltelen a történet, mindebbe a rendőrség, a nyomozó ügyészség és a helyi politikai elit is belekeveredik; nem csak ártatlan bárányok képében.

A szerző nem analizál, nem mélyed el a lélek rejtett bugyraiban, inkább az akciókra, a váratlan fordulatokra épít, valamint részletesen leírja a történések külső körülményeit. Ezáltal – paradox módon – olyan, mintha filmet néznénk olvasás közben.

A börtönből szabaduló nyomozó ügyész, Varga László bűnüldözését követhetjük végig ilyen formában, akit azzal a feladattal bíznak meg, hogy derítse ki, ki áll a helyi maffiavezér fiának meggyilkolása mögött. A szálak egy általa is ismert rendőrhöz vezetnek, ám itt korántsem ér véget a történet, hiszen áldozatát követve az őrnagy is az örök vadászmezőkre költözik. Itt le is zárnák a nyomozást, ám Varga a maga feje után megy, s Dorka, az új ügyészségi fogalmazó segítségével igyekszik felgöngyölíteni az ügyet, megtalálni a felbujtót. Humor, érzelmek, foci és gasztronómia fűszerezi a cselekményt, melynek végén nyilvánvalóvá válik számunkra, ki is lehet az a bizonyos hasznos idióta.

(Albert Levente: A hasznos idióta. Álomgyár Kiadó, Budapest, 2016. 2999 forint)

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 01. 07.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »