Fürjes Balázs és Tarlós István Budapest tízéves stratégiai fejlesztési tervéről

Budapest tízéves stratégiai fejlesztési tervéről és, egyebek mellett, a Déli pályaudvar jövőjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Fürjes Balázs, Budapestért és az agglomerációért felelős államtitkár és Tarlós István főpolgármester.

A meglévő, 2030-ig szóló koncepció alapján alakítja ki Budapest tízéves stratégiai fejlesztési tervét a főváros és az állam – mondta a főpolgármester. Tarlós István az InfoRádió Aréna című műsorában hozzátette: a tervről közvetlen megállapodást szeretne a miniszterelnökkel. Kiemelte: a mostani személyi feltételek is javítják a főváros és az állam szorosabb együttműködésének feltételeit, de a jövőben szeretne még jobb eredményeket elérni.

Fürjes Balázs, Budapestért és az agglomerációért felelős államtitkár arról beszélt: a főváros és a kormány közötti szorosabb együttműködés célja, hogy a kormány legyen jobb partnere a fővárosnak.

A 10 éves fejlesztési tervről azt mondta: érdemes közösen megkérdeznie a fővárosnak és a kormánynak a civil szakmai szervezeteket a tervről.

A főpolgármester szerint az államnak – főként funkcionális szempontból – meghatározó szerepe van a Déli pályaudvar jövőjének kérdésében. Tarlós István az InfoRádió Aréna című műsorában arra is felhívta a figyelmet, hogy több kerületet is érint a létesítmény jövője. Hozzátette: bizonyos városrendezési, felújítási kérdésekben ugyanakkor a fővárosnak kell vállalnia az irányító szerepet.

A Déli pályaudvar jövőjéről Fürjes Balázs, Budapestért és az agglomerációért felelős államtitkár szintén azt hangsúlyozta: a fővárosnak és államnak fellelős döntést kell hoznia és kellő időt kell rászánnia a végleges koncepció kialakítására.

Szólt arról is, hogy a nagy fejlesztéseket a kormány és a főváros együttműködésében tervezik.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »