Funar és a gyíkemberek

JEGYZET – Újabb, Nagy-­Magyarország visszaállítását célzó összeesküvés lepleződött le. Kiderült ugyanis, hogy a Saul fia című film eredeti célja nem a holokauszt borzalmainak bemutatása, hanem az 1920 előtti, egész Kárpát-medencét betöltő Magyarhon helyreállítása – azzal a céllal szerepeltetnek benne határon túli magyar színészeket is, hogy a magyar nemzet összetartozását tudatosítsák a világban.

Oscar-díjat pedig nem az érdemeiért kapott, hanem azért, mert a Romániát ellenségnek tekintő zsidó világkormány így akarta.

Ez csakis igaz lehet, hiszen a románellenes magyar összeesküvések leghivatottabb leleplezője, Gheorghe Funar egykori kolozsvári polgármester derített rá fényt, és ő osztotta meg értékes gondolatait egy lapinterjúban. Mindezt olyan egyéb, világrengető felfedezések kíséretében tárta nyilvánosság elé, mint például az, hogy a világ ősnyelve a géta–dák, amelyből minden mai nyelv származik, az általa a románok ősének tekintett dákok építették a piramisokat, ők fedezték fel Amerikát, Mihai Eminescu, a román romantikus költészet nagyágyúja pedig egy történelmi, egy filozofikus és egy soviniszta vers között a relativitáselméletet is kidolgozta, amit aztán egy Einstein nevű alak egyszerűen lenyúlt tőle.

A jelek szerint Funar nyugdíjasként is a régi maradt – emlékezetes, hogy aktív elöljáró korában is áradtak belőle a kreatívnál kreatívabb ötletek, például a padokat és a kukákat is piros­sárga­kékre festtette. Most kiderült, hogy ez is azért történt, mert ezzel akart tisztelegni a dákok előtt, lévén hogy szerinte ezek az ő lobogójuk színei. Nyugdíjasként viszont az embernek több ideje van a hobbijának élni – polgármesterként még be­bezavart egy­két kellemetlen ügy, irányítani kellett egy városi közigazgatást, önkormányzati üléseken kellett részt venni, ilyesmi. Ma azonban háborítatlanul és a nap 24 órájában lehet hajmeresztő összeesküvés-elméleteket gyártó, gyakorló elmeháborodott.

Na jó, nem akarunk rosszindulatúak lenni. Az a helyzet, hogy valójában Funar minden szavát elhisszük. Meg vagyunk győződve arról, hogy az általa felvázolt elméletek egytől egyig hitelesek, mivel magunk is cáfolhatatlan bizonyítékokat szereztünk róluk. Hogy kitől? Nos eláruljuk: a Hold túloldalán élő, repülő csészealjakon közlekedő gyíkemberek árulták el.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »